Új nézőpontok a Homokhátság jövőjéről – Elindult a Táj és Közösség sorozat

Új előadássorozat debütált októberben Balástyán. A Táj és Közösség néven életre hívott ismeretterjesztő beszélgetések rendkívül aktuális témákat boncolgatnak szűkebb és tágabb környezetünk változásaival kapcsolatban. A programsorozat célja, hogy egy-egy meghívott szakember előadásán keresztül olyan gondolatébresztő beszélgetések indulhassanak el a balástyaiak körében, melyek közelebb viszik a közösséget a megváltozott táji adottságok megértéséhez. A szervezők első vendége október 30-án Magyar Kitti vidékfejlesztési agrármérnök volt, akivel a Homokhátság múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgettek. Kitti előadása sok szempontból szélesítette a résztvevők látókörét.

Az előadó beszélt a régi tájgazdálkodási hagyományok újragondolásáról, az élő talajról, a biodiverzitásról, a regeneratív gazdálkodásról és a hőszigethatásról, amely bizony nem csak a városok problémája. Felmerült a víz tájban tartásának kérdése is. Hiszen öntözni továbbra is szükséges lehet, de egyáltalán nem mindegy, hogy mit, hol és hogyan. Érintették az állami beavatkozások szükségességét és az önkormányzatok lehetséges szerepét is.

A beszélgetés egyik különösen érdekes része a helyi gazdaság és a közösség kapcsolata volt. A rövid élelmiszerláncok, a helyben előállított, hozzáadott értéket képviselő termékek és a helyi piacok újraértékelése mind olyan lehetőségek, amelyek túlmutatnak a gazdálkodáson. Egy piac például nem csupán az adásvétel helyszíne lehet, hanem találkozási pont, közösségi tér is. Jó lenne egyszer a balástyai piacra is így tekintenünk – hangzott el az előadás során.

A résztvevők közül sokan aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, saját tapasztalataikkal, kérdéseikkel és gondolataikkal gazdagítva az estét.

A megjelentek és a szervezők így összegezték az indulást: az este egyik legfontosabb megállapítása, hogy nem feltétlenül kész válaszokat kaptak minden kérdésükre, hanem új szempontokat, amelyek mentén érdemes tovább gondolkodnunk.

Az előadássorozat november 12-én folytatódik. A második előadás vendége Dr. Tölgyesi Csaba biológus, növényökológus, aki jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszékén működő Alkalmazott Ökológia Kutatócsoportot vezetője. Előadásának címe: Mi lesz veled, Alföld? – Lehetséges jövőképek egy kiszáradó tájban.

Részleteket itt találnak: https://fb.me/e/8svHYzbSW

Megszakítás