A Tehetségpaletta Program vármegyei bemutatóján községünk is részt vett

Július 18-án rendezték meg Makón a Hagymaházban a Nemzeti Művelődési Intézet Tehetség Paletta Programjának Csongrád-Csanád vármegyei bemutatóját, ahol Tóth Szilvia könyvtárvezető és Imre Józsefné Veszelka Valéria képviselte Balástyát. A rendezvényen Tóth Szilvia felolvasta Balástya meséjét, majd meghallgatták a mentor, Varga Norbert értékelését. Az amatőr színjátszók, a néptáncosok, a zenészek, a festők, a kézművesek, a vers- és prózamondók nem egyszerűen előadók vagy alkotók. Ők hagyományaink őrzői, kultúránk továbbadói, akik hidat építenek múlt és jövő között. Munkájukkal emlékeztetnek bennünket arra, hogy a legnagyobb értékeinket nem lehet megvásárolni – azokat szeretettel, kitartással és közösségi összefogással lehet csak megteremteni. Ádók Pétertől, az NMI CSCSVM-i igazgatójától minden szereplő, így a balástyaiak is oklevelet kaptak. A bemutatók célja volt, hogy fellendítsék az amatőr művészeti közösségek életét, és fórumot biztosítsanak a szakmai mentoráláshoz.

Fotók: Facebook/Makó Város hivatalos oldala

5-Emleklap

kép 5 / 5

Megszakítás