2026. június 24-én elhunyt Magyar Mihályné Harmath Irén. Balástya egykori jegyzőjét július 3-án, 10 órakor helyezik örök nyugalomra a kisteleki temetőben.

Magyar Mihályné Harmath Irén közszolgálati jogviszonya 1978. szeptember elsején kezdődött, amikor mint közigazgatási gyakornok kezdett dolgozni az akkori Kistelek Nagyközségi Tanácsnál. Egy év múlva felvételt nyert Budapestre, az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatára, amelyet később levelező tagozaton folytatott. 1981. március elsején került Balástyára. Ahogy teltek az évek, a közigazgatás szinte valamennyi ügykörében dolgozott, a pénzügyi igazgatás és a műszaki, építészhatósági ügykörök kivételével. A gyámügyi, gyámhatósági ügyek, a polgári jogi ügyek, a szabálysértési ügyek intézése éveken át a munkakörébe tartozott. 2001. január elsejétől új közigazgatási szervként jött létre Dóc és Balástya települések képviselő-testületeinek közös döntése alapján a Balástya-Dóc Községek Körjegyzősége. Ekkor a körjegyzői feladatok elvégzésére kapott megbízást. Négy évig szolgálta ebben a munkakörben mindkét település lakosainak érdekeit. A kistérségek kialakulásakor a területi és földrajzi adottságok miatt Dóc a Szegedi Kistérségbe került, míg Balástyát a Kisteleki Kistérségbe sorolták be. Ezt követően a körjegyzőségi hivatal helyett újra önálló polgármesteri hivatalok jöttek létre településenként, ami után 2004. január elsejétől jegyzőként vezette Balástya Község Polgármesteri Hivatalát. Munkája során igyekezett ennek a bizalomnak és megtiszteltetésnek eleget tenni, az elvárásoknak megfelelni, és a jogszabályok adta lehetőségek szerint a legjobb döntéseket hozni, a feladatban nemcsak az ügyet látni, hanem az embert és a körülményeket. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke 2019-ben kiemelkedő és áldozatos szakmai munkája elismeréseként a Csongrád Megye Közigazgatásáért díjat adományozta Magyar Mihályné Harmath Irénnek. 2019. június 30-ával a 40 év közszolgálati jogviszony után vonult nyugdíjba. A jegyzőként eltöltött 19 év alatt részese volt az elért balástyai eredményeknek.
Magyar Mihályné Harmath Irén 2024-ben vette át szakmai területén kimagasló eredményei miatt a Balástya Községi Önkormányzat „Balástya Községért Elismerés” Közszolgálat kategóriájában adományozott „Közszolgálatban végzett munkájáért” díjat.
Emlékét kegyelettel őrzik a Balástya Községi Önkormányzat munkatársai.