2026.május 8-án a Tanodában anyák napja alkalmából Böröczné Huszka Edina és Czirok- Molnár Lilla védőnők gyermekeik nevében köszöntötték az édesanyákat. Az ünnepségre azok az édesanyák kaptak meghívást, akik a gondozási körbe tartoznak, és első gyermekük még nem jár közösségbe. Az édesanyákat verssel, rövid műsorral és virággal köszöntötték a védőnők. Az ünnepségen az édesanyák örömére közösen készítettek ajándékot, előre megfestett virágszárra minden gyermek saját tenyérlenyomatával. Ezután babáknak való büfével és kötetlen beszélgetéssel zárult az esemény.
Az ünnepség műsora volt
Lilla: Kedves édesanyák!
Ma egy különleges napra gyűltünk össze. Egy napra, amikor nem csak az anyaságot ünnepeljük, hanem Titeket – azokat az édesanyákat, akik életük talán a legintenzívebb, legszebb, de talán legfárasztóbb időszakát élik át éppen.
Eddig még nem ismertétek azt az érzést, amikor egy apró tenyér megmarkolja az ujjatokat, amikor először halljátok azt, hogy „anya”, vagy amikor egy fáradt nap végén az öletekbe simul egy kis test – és minden fáradtság elmúlik.
Edina: Most már tudjátok, mit jelent egy mosolyban, egy pillantásban, egy ölelésben élni. Tudjátok, hogy az éjszaka nem csak alvásra van, hanem ringatásra, etetésre, aggódásra és szeretetre. És azt is tudjátok, hogy nincs két egyforma nap – és mégis minden nap egyformán fontos.
Védőnőként láthatjuk az első hetek örömét, bizonytalanságát, könnyeit és nevetését – és tanúja lehetünk annak, ahogy napról napra erősödtök, alakul bennetek valami egészen különleges: egy édesanya szíve.
Lilla: Ez a nap rólatok szól. A bátorságotokról, a kitartásotokról, a szeretettetekről. Köszönjük, hogy ennek az útnak részese lehetünk – és hogy bízva fordultok hozzánk, ha szükségetek van egy jó szóra, tanácsra, vagy csak egy megértő pillantásra.
Kívánjuk, hogy a szívetek mindig őrizze azt a puhaságot, amit az anyaság ad – és azt az erőt, amire minden nap szükség van.
Edina: Kérlek fogadjátok szeretettel a következő verset, amit gyermeketek nevében szeretnék felolvasni nektek:
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek
Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem… s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél – bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál kívánságom lesve,
Álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál – szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon, hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám úgy szeretlek téged.
Edina: Énekelni sajnos nem tudunk, így arra gondoltunk, hogy helyettünk, a nevünkben Szekeres Adriennt kérjük meg, hogy melengesse meg a szívünket egy dallal. fogadjátok szeretettel!
Szekeres Adrienn: Kicsi szív
Lilla: Kérlek engedjétek meg, hogy egy személyes élményt megosszak veletek. Amikor már néhány percekre a mesekönyv lekötötte a lányom, Nóri figyelmét, olyan 3-4 éves kora körül kezdődött, elkezdtem neki este a meséket olvasni. Először csak lapozgattuk a képeskönyvet, meséltem neki a képekről. Aztán előkerültek nagy kedvenceink, a Boribon könyvek, majd a hosszabb, Ezópusz mesék, később a még hosszabb klasszikusok, ezután már a több estés hosszabb történetek, mint például Óz, a csodák csodája. Mára, az első osztály végén szívesen olvas mesét nekem vagy olvas magában. Ezek az elalvás előtti összebújások nagyon kellemesek, meghittek és emlékezetesek. És sajnos ez sem tart örökké. Ennek apropóján szeretnénk elmondani egy mesét:
Mese az ölelő Fényről
Volt egyszer egy csöndes világ a szívek mögött, ahol minden lélek egy kis fényként született. Volt ott egy Fényecske is, aki éppen az útjára készült. Meleg volt, kíváncsi és tele volt ragyogással. Tudta, hogy hamarosan megérkezik a Földre – de még nem tudta, kik várják.
A világ egy másik pontján két ember álmodott. Talán nem is ugyanazon az éjszakán, de szívük már összekapcsolódott. Nem tudták pontosan, mi hiányzik – csak azt, hogy valami nagy dolog közeledik. Valami, ami örökre megváltoztatja őket.
Egyik hajnalon, még a csendben, egy apró fény jelent meg. Nem szólt semmit, csak jelen volt. Láthatatlanul, de egyre érezhetőbben. És ahogy telt az idő, a két ember szívében megmozdult valami. Valami új, Valami mély.
Nem tudták pontosan, mikor lettek szülők. Talán akkor, amikor először látták a kis életet a képernyőn. Vagy amikor meghallották a szívverését, vagy amikor először mondták ki, félve: „mi leszünk az ő világa”.
A szülővé válás nem egy pillanat. Hanem egy lassú, mély átalakulás – mint amikor a földből egy fa emelkedik ki és gyökereket ereszt. Nap, mint nap. Örömmel. Félelemmel. Fáradtan, de szeretettel.
A fényecske időközben megérkezett, már nem csak fény volt, hanem kis kéz, kis szem, kis álom. De az a fény ott maradt bennük is – mindkettőjük szívében. Ez a fény lett a tekintetükben, amikor rá néznek. A karjukban, amikor ölelnek. A hangjukban, amikor vígasztalnak.
Ez a fény: az, amit azóta úgy hívnak – szülői szeretet. És ez a fény – örökre ott marad.
Edina: Kedves Édesanyák, Édesapák!
Remélem, hogy ezek a pillanatok – egy vers, egy dal, egy gondolat – közelebb hozták hozzátok azt a csendes csodát, amit minden nap megéltek.
Nem a tökéletességet ünnepeltük ma – hanem az odaadást, a szeretetet, a mindennapi jelenlét erejét, azt, hogy ott vagytok, hogy öleltek, hogy vigasztaltok, meséltek, altattok – és minden egyes nap újra és újra választjátok ezt a szerepet: szülőként, szívvel.
Köszönjük, hogy ma itt voltatok és külön köszönjük, hogy mi is részese lehetünk az
utatoknak.
Legyen ez a nap egy kis emlék – szívben, mosolyban, csendben eltéve.
Boldog anyák napját sok szeretettel.
Lilla: Kedves anyukák, kérlek titeket, hogy egyesével gyertek ki az asztalhoz hozzánk és készítsük el együtt az ajándékot.
