A Balástya Községi Önkormányzat március 9-én, a Vadásztanya vendéglőben nőnapi ünnepséget tartott, amelyre a polgármesteri hivatal és az intézmények női munkatársait, valamint az iskola női pedagógusait és a védőnőket hívták meg. Ujvári László polgármester köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a nők szerepe az 1930-as, 1940-es, 1950-es években leginkább még a család fenntartása, a gyerekek nevelése volt, és ezzel együtt a gazdálkodásból is kivették a részüket, továbbá ott volt az idősekről való szerető gondoskodás is. Ahogy telt az idő egyre jobban szerepet vállaltak a közösségünkben. „Olyan iránytűk lettek, ami példaértékű. A család összetartása, a gondoskodás, az odafigyelés mellett a munkahelyen is megállják a helyüket. Óriási feladat hárul rájuk. Ma már egyre többen vannak, akik a közéletünkben is önként szerepet és felelősséget vállalnak.” A polgármester megköszönte az önkormányzat és intézményei munkatársainak, hogy elfogadták a meghívást. Ezután bejelentette, hogy az általános iskola 6. osztályosai, Hegedűs Ferenc, Kala Olivér, Mustoha Marcel, Bitó Márton nőnapi verssel köszöntik a jelenlévőket, Bárkányi Hunor zenedarabot ad elő. Jelezte, hogy utána következik egy kisfilm, amelyben néhányan a nőnap alkalmából verssel köszöntik a nőket. A polgármester nagyon szép délutánt, kellemes beszélgetést jó szórakozást kívánt minden megjelentnek. A köszöntő után a jelenlévők együtt megnézték a verses-zenés filmet, amelyben Ujvári László, Juhász Jenő, Fodor Tamás, Becsey Zoltán, Vén László, Jenei Norbert, Schreiber Béla szerepeltek, majd a képviselő-testület férfitagjai a pincérek segítségével mindenkinek egy-egy cserepes virágot adtak át, és az önkormányzat svédasztalos uzsonnával látta vendégül nőket.
A nőnapi verses-zenés film itt látható: