Közmeghallgatást és falugyűlést tartott Ujvári László polgármester

December 10-én Ujvári László polgármester a Tanodába közmeghallgatásra és falugyűlésre hívta a lakosságot, amelyen részt vett dr. Barna Angéla jegyző és a képviselő-testület tagjai.

A polgármester először a községünk fejlesztéséről beszélt, a befejezett és folyamatban lévő beruházásokat ismertette. Elmondta, hogy a fejlesztéseinket mind pályázati támogatással végzi az önkormányzat, ami hazai vagy európai uniós forrás, különböző operatív programos lehetőségek: „Az idei év tavaszán adtuk át az Integrált Szociális Intézmény felújított épületét, amelynek építése még 2024-ben kezdődött. Ebben a pályázatban eszközfejlesztésre is volt keretünk. Azért emeltem ki ezt, mert településpolitikailag is egy kiemelt tényező, ugyanis sokan tapasztalják, mennyire fontos a szociális ellátás, főleg egy olyan településen, mint Balástya, ahol a lakosság csaknem fele tanyán él. Ezért ez még nagyobb feladat, még több munka, és sajnos nekem a költségrészét is kell látni, ami még sokkal több pénzt jelent. Négy tanyagondnoki körzetünk van, és a négy tanyagondnok a járművekkel naponta csaknem 300 kilométert tesz meg. Az állami normatív támogatás nem tartalmazza a kocsik fenntartásának költségét, a dologi kiadásokat, csak a bérekre és azok járulékaira elég. A házi segítségnyújtásban három munkatársunk dolgozik, az ő közlekedési költségeiket is kell fedezni, mert a tanyavilágba is járnak. Ők mindannyian ehhez az intézményhez tartoznak, és ezáltal komfortosabb munkakörülményeket tudtunk biztosítani, illetve a felújítás után még jobb szolgáltatást tudunk nyújtani azoknak, akik ezt igénybe veszik.”

A polgármester beszámolt arról, hogy a művelődési ház felújítása befejeződött, de hivatalosan csak jövőre lehet megnyitni. „Az épületet már az ősszel szerettük volna átadni, de mivel energetikai hatékonysági pályázatot kellett végigvinni, a gázfűtést elektromos fűtésre volt szükséges cserélni, ehhez kell egy lényegesen nagyobb kapacitású elektromos kapcsolat, amelynek a bekötése jövőre valósul meg. Lesz még eszközfejlesztés, a nagyterem ablakaihoz hangterelő függönyt kell beszerezni, továbbá a régi kazánház és raktár területén melegítő konyhát hoztunk létre, amelynek a berendezését áprilisig megvásároljuk. Ezekkel együtt talán jövő tavasszal a lakosság használatába adhatjuk.”

Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatban Ujvári László elmondta, hogy az Egészségház felújítása a termálfűtés bekötésével együtt elkészült, a Kóródy utcai orvosi rendelőbe szintén megtörtént a termálfűtés bekötése. Ennek a pályázati csomagnak a része volt a Védőnői Szolgálat épületének a felújítása, és az is a termálfűtéssel együtt valósult meg. A jövő év elején visszaköltözhetnek a védőnők.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a Civil Ház felújítása is megtörtént a padlástól a pincéig. Az avatóünnepség december 7-én volt egy szép kulturális programmal. Szintén pályázattal, de nagyobbrészt saját költségvetésből készül az Egészségház, a volt takarékszövetkezet és Coop ABC között a gyalogátkelő építése. Az alépítmény készen van, az elektromos csatlakozásokat kiépítették. A kandeláberek felállítása és az úttest felfestése van hátra. Ugyanezzel a pályázati támogatással telepítenek majd az új iskolai konyha tetejére egy napelem-rendszert, ami akkumulátorral működik, mert az áramszolgáltató a hálózatba visszatápláláshoz nem járul hozzá. Hozzátette: a napelemmel fogják kiváltani az épület áramellátását, a termálfűtést már korábban kiépítették.

Ujvári László kiemelte azt is, hogy a folyamatos útjavítások állandó feladata az önkormányzatnak, de nagyon fontos a közterületeink karbantartása, rendben tartása is. A zöldterületek nyírása, a szemét eltakarítása, a gyomtalanítás és az öntözés, ami sajnos nélkülözhetetlen dologgá vált. „Ahhoz, hogy a lakosságnak és az idelátogatóknak egy rendezett faluképet biztosítsunk, amíg ezt anyagilag bírjuk, próbáljuk megtenni. Nagyon várjuk már azt a pályázatot, amellyel egy külterületi út portalanítása megtörténhet. Ez sajnos nem aszfalt lesz, hanem egy útalap, és zúzott köves fedés van benne. Még a beadott pályázatunkkal kapcsolatban döntés nem született.”

A polgármester szólt arról is, hogy a két záportározó környékének rendbetétele jövőre valósul meg, amihez szintén elnyertünk pályázati támogatást. „Az volt a szándékunk, hogy az elhanyagolt területeket rendezzük a Móricz utca és az Ady utca végénél, és jó időben a családok oda ki tudjanak menni, szabadidőt eltölteni. Ehhez a tervek már elkészültek. Tervezzük azt is, hogy a Galamb utcában az újonnan kialakított építési telkekhez pályázati támogatással a telekhatárig az elektromos áramot és az ivóvíz gerincvezetéket lefektetjük.”

Ujvári László hangsúlyozta, hogy községünk jelenleg tíz fejlesztésben van benne. Megemlítette még ezek közül a TOP 3.1.3 elnevezésű humánerőforrás pályázatot, amivel több témában a felnövekvő nemzedéket és több korosztályt minél jobb helyzetbe hozzák, számukra célzottan, különböző programok, terápiák, foglalkozások szervezésével. Elmondta, az összes közéleti terület között a legfontosabb az egészségügyi helyzet, a megüresedett háziorvosi körzet ellátásának kérdése.

„Tavaly december 16-tól, dr. Györe Ferenc nyugdíjba vonulása után helyettes házorvost kellett keresni, mert a praxisjog, mint vagyonértékű jog a doktor tulajdonában maradt fél évig. Ezután az önkormányzat az elmúlt egy évben helyettesítéssel tudta megoldani a feladatellátás kötelezettségét, viszont sokkal kevesebb állami normatív támogatást kapott erre az időszakra, mit egy vállalkozó háziorvos, és az asszisztens alkalmazása is az önkormányzat feladata volt. Ezért a működéshez hiányzó csaknem hétszámjegyű összeget községünknek kellett hozzátenni. Mivel dr. Györe Ferenc a fél év alatt nem tudta értékesíteni a praxisjogát, az államra szállt vissza a praxis. December elsejétől az új orvos az Országos Kórházi Főigazgatóságtól tudta igényelni, és már a több normatív támogatással az asszisztenst alkalmazni tudja.”

A rendezvényekkel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy minőségi programokat próbált megszervezni az önkormányzat és megcéloztak korcsoportokat, különböző érdeklődési körű lakosokat. „Eddig ezt mind ki tudtuk fizetni, és bízom benne, hogy a jövőben is hatékonyan tudunk gazdálkodni, bár azt nem tudom még milyen anyagi mozgástere lesz jövőre az önkormányzatnak. Ősz óta gyakran beszélünk erről a képviselő-testületi üléseken. A helyi iparűzési adóból jelentős állami elvonások történtek az idén a szolidarítási hozzájárulás és a Versenyképes Járások program miatt. Ezt ügyes gazdálkodással próbáljuk ellensúlyozni, és megteszünk mindent azért, hogy a dinamikus fejlődés menjen tovább, és a rendezvényeinkre lehetőleg minél több forrást tudjunk biztosítani. Szeretnénk ugyanígy működtetni a települést, mint eddig, az intézményeink fenntartását is tudjuk biztosítani. Öt intézményünk van, a szociális ágazat intézménye, az óvoda, a bölcsőde, a polgármesteri hivatal, az önkormányzat. Az állami normatív támogatást az intézményeknél is ki kell egészíteni a helyi iparűzési adókból és más bevételeinkből. Továbbá, amit csak lehetett pályázati támogatásból végeztünk el, amihez időnként önerőre volt szükség. Bízom benne, hogy jövőre is megtaláljuk a gazdálkodásban az egyensúlyt.”

Az est zárásaként a polgármester mindenkit hívott az advent hátralévő ünnepi alkalmaira, és áldott, boldog ünnepeket kívánt.

DSC_8044

kép 1 / 3

Megszakítás