A balástyai mozgáskorlátozott csoport évzárót tartott

December 4-én, a Vadásztanya vendéglőben rendezte évzáró összejövetelét a Mozgáskorlátozottak Csongrád-Csanád Vármegyei Egyesülete balástyai csoportja.

Az összejövetelen Németh Anita művelődésszervező üdvözölt mindenkit, és köszöntötte a meghívott vendégeket: Ujvári László polgármestert, Kovács Pétert, a Mozgáskorlátozottak Csongrád-Csanád Vármegyei Egyesületének titkárát, Sári Györgyöt, a szervezet munkatársát, a kisteleki csoport vezetőségi tagjait, Miklós Józsefnét, Horváthné Virágh Etelkát és Horváth Sándort, valamint a Menta Patika vezetőjét, dr. Veidner Vandát és a COOP Zrt. munkatársát, Bárkányi Mónikát.

Ezután a taggyűlés jegyzőkönyv vezetőnek Szekeres Arankát kérte fel, majd Palotás Ibolya csoporttitkár szintén köszöntötte a tagokat, a meghívott vendégeiket, és beszámolt a 2025-es év történéseiről. Felsorolta azokat a helyi üzleteket is, ahol meghatározott időpontokban kedvezményeket kapnak a csoport tagjai. Megjegyezte, hosszú volt az év, sok volt a feladat és a szervezés. Reményét fejezte ki, mindenki jól érezte magát az éves rendezvényeiken, hiszen az a célja, hogy a „mozgi” csoport tagjait minél többször megmozgassa.

Ujvári László polgármester beszédében kiemelte, fontosnak tartja, hogy a családon kívül legyen egy nagyszerű közösség, amilyen a mozgáskorlátozottak csoportja és a nyugdíjas klub, ahol beszélgetni lehet. Nagyra értékelte a csoportok összetartását, és azt hogy a nyugdíjas klubbal együtt szervezik a programjaikat. Palotás Ibolyának, valamint Juhász Andrásnénak, az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub vezetőjének ajándékkal köszönte meg a munkáját.

Kovács Péter megyei titkár röviden bemutatta az egyesület sokrétű tevékenységét, és elmondta, hogy a vármegyei egyesület részt vesz az élelmiszermentésben, és összesen ebben az évben eddig 37 tonna zöldséget, gyümölcsöt, pékárut a szavatossági idő lejárta előtt sikerült megmenteni a kidobástól, amiből a balástyai csoportnak is jutott. Kovács Péter tájékoztatója után megköszönte Palotás Ibolyának az együttműködésüket.

Az összejövetel végén Gera Jánosné a tagság nevében Palotás Ibolya munkáját ajándékkal köszönte meg. Ezután a csoport nevében Palotás Ibolya köszönte meg Gera Jánosnénak, hogy egész évben elvégezte az adminisztrációs munkát, továbbá a csoport segítőinek egy-egy cserepes virággal ismerte el a munkájukat és támogatásukat, majd Tari Józsefnek a zeneszolgáltatásért mondott köszönetet.

A Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola növendékei zenei műsorát követően az ünnepség közös ebéddel zárult, amelyre az önkormányzat látta vendégül a megjelenteket.

DSC_7546_1200x800

kép 1 / 36

Megszakítás