Október 9-én Pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban, melynek célja az volt, hogy a tanulók közelebbről is megismerkedhessenek különböző foglalkozásokkal és szakmákkal.
Az alsós osztályokban a nap közös játékkal kezdődött: a gyerekek a tanteremben társas- és szerepjátékok segítségével próbálhatták ki, mennyit tudnak a különböző hivatásokról, illetve kinek melyik szakma állna legközelebb a szívéhez. A délelőtt második felében a diákok osztályonként indultak el, hogy a gyakorlatban is betekintést nyerjenek a munka világába. Látogatást tettek egy karosszéria lakatos és autószerelő műhelyben, ahol megismerkedtek a járműjavítás alapjaival, és láthatták, hogyan dolgoznak a szakemberek. Ezután egy asztalosműhelyben figyelhették meg a fa megmunkálásának lépéseit, majd egy varrodában megtudhatták, hogyan készülnek a ruhadarabok, kiegészítők csipkéből és bőrből a tervezéstől a varrásig. A nap végén a szépségszalonban is körülnéztek, ahol a műkörömépítés és kozmetikus munkáját figyelhették meg. Bónuszként egy kicsi betekintést nyertek a kereskedelmi munkába is.
A felsős gyerekek számára osztály keretekben érdekes előadásokkal kezdődött a nap. Az 5-7. osztályosok a pályaválasztási ismertető mellett erdészethez, vadászathoz és egészségügyhöz kapcsolódó szakmákról, tevékenységekről kaptak információkat, a nyolcadikosoknál hét középiskola mutatkozott be képviselőik által. A nap második felében a „Szabad a vásár” szakmák bemutatkozásánál 14 helyszínen várták a gyerekeket. Minden helyszín nagyon népszerű volt a tanulók körében, az alábbi szakmákban, tevékenységben próbálhatták ki magukat: babaápolás, fodrász, virágkötő, karkötőkészítés, varrónő, felszolgáló, kőműves, festő-mázoló, asztalos, konyhai munkák, tűzoltó, polgárőr, valamint pályaválasztási társasjátékban.
Nagyon szépen köszönjük a programban résztvevő szülőknek, szervezeteknek, iskolánk munkatársainak a munkáját. Előadást tartottak vagy foglalkozást vezettek: Gajdácsné Gombos Erika, Szanka Dóra, Szekeres Rebeka, Palotás Sándor, Zelei György és ifj. Zelei György, Szabó Zoltán, dr. Tóth Éva, Csáki Anita, ifj. Fekete Péter, Czirok-Molnár Lilla, Böröczné Huszka Edina, Répás Krisztián, Nagynemesné Kondász Gyöngyi, Rabi Ágnes, Gémes János, Bitó Szidónia, Sinkó Szabolcsné, Nagynemes Krisztián, Badényi Bernadett, Kocsisné Benkő Beáta, Nagy Ernő, Dékány Péter, Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai Virágh István vezetésével.
A Pályaorientációs napot Tari Klára, Márkus Marianna, Hegedűs Mariann, Sinkó Szabolcsné és Vén László szervezte.