A tordai kukoricatörő versenyben első lett a balástyai csapat

Testvértelepülésünkön, a vajdasági Tordán 2025. szeptember 19-21. között 17. alkalommal rendezték meg a tordai Kukoricafesztivált. A háromnapos esemény színes programkínálattal várta a látogatókat. Szeptember 20-án Balástya tizenkét fős csapata is részt vett a hagyományőrző fesztiválon Ujvári László polgármester, Juhász Jenő alpolgármester, dr. Barna Angéla jegyző vezetésével. A vendéglátók zsíros kenyérrel vártak mindenkit, majd a megnyitó ünnepség után zeneszóval indultak a kukoricaföldre. A kijelölt parcellához ment minden csapat, ugyanis a rendezvény főeseménye a kézi kukoricatörés és a szárvágás bemutatása volt. Amikor elfoglalták a helyüket a kukoricasorok végénél, a régi étkezési szokás szerinti reggelihez a földön megterítettek, és a szomszédos csapatokat, meg a közben odaérkező Dobai János polgármestert és a zsűrit is megkínálták a finomságokkal. A balástyaiaknak lópokrócon volt a terítéke, amelyre házi kovászos kenyeret, szalonnát, sonkát, kolbászt, krumplikását, vajalját, kecske vajkrémet, kecskesajtot, paradicsomot, paprikát, gyümölcsöket, sós és édes süteményeket, bort és pálinkát tettek. A zsűrit az értékelésre cigányzenekar kísérte. Ezután következett a másik versenyfeladat. Korabeli öltözetben kellett törni a kukoricacsöveket, rakásokba rakni, levágni a kukoricaszárat, kévét kötni, kúpokba rakni. A munkát a zsűri közben értékelte, amelynek fő szempontja volt, hogy a kukoricatörés műveletei megfeleltek-e a hagyományoknak. A döntéshez összegezték a kukorica kézi betakarításának eredményét és a hagyományos ételeket felvonultató kínálást. A verseny után a kukoricaföldről a sportpályára indultak a csapatok, ahol mindenkit bablevessel vártak a szervezők. Az eredményhirdetéskor derült ki, hogy a mieink a nyolc csapat közül első helyezést értek el. A díjak átadása és a csoportképek elkészítése után színpadi műsorok szórakoztatták a rendezvény résztvevőit.

Fotók: Márkus Marianna

Balról jobbra: Becsey Zoltán, dr. Barna Angéla, Márkus Marianna, Tóth Mihály, Boda Róbert, Szőri Istvánné Tankó Dóra, Bodáné Kormányos Zsuzsanna, Gémesné Csókási Erika, Major Rozália, Ujvári László polgármester, Dobai János polgármester, Csóti István, Juhász Jenő alpolgármester, Juhász Jenőné Nagy-Imre Mária, Kiss József

Megszakítás