A művelődési ház nagytermében az átfogó felújítás részeként a kivitelező munkatársai elvégezték az álmennyezet bontását, és kibontották a Katolikus Népház 1935-ös építésekor beépített, az 1960-as években befalazott ablakokat és új nyílászárókat építettek be. Folynak a belső munkák, a színpadbővítés készen van, a gépészeti tervek, a padlófűtés egyeztetése, valamint a klíma […]
Daily Archives: 2025-05-30
A Védőnői Tanácsadó épülete tetőszerkezetének felújításán dolgozó kivitelező, a Meridián Technic Kft. ügyvezetője egyeztetést tartott Márkus Rudolf építésügyi főelőadóval a fafödém és a tartószerkezet megerősítéséről. Továbbá lebontották a régi cserepet, és folyik az új tetőhöz a tetőfólia felszerelése.
Május 20-án gyönyörű napsütéses időben délelőtt gyülekeztek az egykori iskolatársak az Őrhalmi iskolánál. Az épület jelenlegi tulajdonosa Kókai Ivett szeretettel várta az emlékezőket. Bár a volt iskola felújítás alatt áll, az egykori osztályteremben és az udvaron beszélgettek a „diákok”. Kiss Magdolna, majd amikor férjhez ment, Becsey Istvánné 37 éven át, […]
Balástya is csatlakozott DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. által meghirdetett, a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányhoz. A hivatalos nyitórendezvényt 2025. május 21-én tartották Baja Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen, sajtótájékoztató keretében. Az eseményről az alábbi sajtóközleményt adták ki. További információk még a DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján a […]