Október 11-én, 17.30 órakor a Piaccsarnoktól gyaloglás indul a belterületi utcákban Zelei György vezetésével. Részletek a plakáton.
Daily Archives: 2024-10-10
Október 5-én este fél hétkor a Piaccsarnoknál gyülekeztek az éjszakai kerékpártúra résztvevői. Az indulás előtt Ujvári László polgármester üdvözölte a több mint negyvenfős csoportot, majd a Kisteleki Rendőrkapitányság alosztályvezetője, Molnár József rendőr őrnagy a kerékpáros közlekedés szabályairól és veszélyeiről, a láthatóság fontosságáról tartott rövid tájékoztatót. Ezután a biciklisek a templomnál […]
Október 5-én az általános iskolában tartották ötvenéves osztálytalálkozójukat a Munkácsy Mihály Általános Iskola 1974-ben ballagott diákjai. A Szécsi Gyuláné és Szépkúti Istvánné vezette osztályokból 22-en jelentek meg. Az egykori tanárok és osztálytársak közül többen már nem lehettek velük, rájuk gyertyagyújtással emlékeztek. A volt diákok nagy örömmel látták egymást újra, meséltek az […]
Az elmúlt hetekben megkezdődött a művelődési ház felújítása. A kivitelező cég munkatársai a nagyteremben a fából készült alsó falburkolatot lebontották, és felszedték a padlószerkezetet, de lebontották az akusztikai elemeket is, amely mögött több olyan vezetéket találtak amely balesetveszélyes. A jelenlegi helyzetről és a megoldásokról egyeztetést tartott a kivitelező SZEKÉP Kft. […]
A Pihenőerdő kialakításához az Ady utcában lévő területen, a korábban kivágott erdő helyén nőtt bozótos irtását befejezte a kivitelező szegedi HPQ PLUS Kft. A Települési Operatív Program Plusz pályázatai közül az „Élhető települések” elnevezésű keretében korábban támogatást nyert az önkormányzat Pihenőerdő fejlesztésére.
A Gémes Eszter Községi Könyvtár nyitva tartása ismét megváltozott. Hétfőn 8.00-12.00 és 13.00-16.30 óráig, kedden 8.00-12.00 és 13.00-16.30 óráig, szerdán 8.00-12.00 és 13.00-17.00 óráig, csütörtökön 8.00-12.00 és 13.00-16.30 óráig, pénteken 13.00-16.30 óráig. Ebédszünet: 12.00-13.00 óráig.
Megjelent a DTkH Hírmondó szeptemberi száma, mely a hulladékgazdálkodás jelenlegi eseményeihez kapcsolódóan tartalmaz hasznos információkat, aktualitásokat.
Az Állatsimogatóban ebben az évben is a helyi sajátosságú közfoglalkoztatási mintaprogram keretében jónéhány csoportot fogadott a Balástya Községi Önkormányzat. A csoportok között többnyire óvodások és iskolások voltak. A kisteleki nyári túlélőtábor gyerekrésztvevői, a szintén kisteleki Pro-Art Táncstúdió növendékei jöttek el, de az idősebb korosztály szintén szívesen idézi fel fiatalkori élményeit […]