A szokásos összejövetelüket augusztus 10-én tartották meg az egykori Erdőközi iskolások. Az idén kevesebben jöttek el, de voltak olyanok is, akik még az eddigi kilenc találkozó közül egyiken sem vettek részt. Például Kórász Rozáliát a gyermekei hozták el, ezzel örömöt szerezve neki. Ott volt az eseményen Bugyi Ferenc tanító lánya, Bugyi Zsuzsanna, és Bakó Károly tanító fia, Bakó Miklós is. Sokan a nagy meleg, a betegségük, problémáik ellenére keltek útra, hogy láthassák egymást.
A gyülekező után Amanso Brendan Chika plébános Harmath József kántorral szentmisét tartott, mint ahogy régen az iskola nagyobb ünnepein is az akkori diákok és a környékbeliek szentmisén vehettek részt. Brendan atya beszédében kiemelte, hogy a mai szentleckének és az evangéliumnak hasonló a témája. „A szentleckében arról hallottunk, hogy aki szűken vet, az szűken is arat. Az evangéliumban pedig a búzaszem, ha nem hull a földbe, nem lesz semmi belőle. Itt vagyunk ezen a szép helyen, itt vannak körülöttünk a fák. A fáról mindnyájan tudjuk, hogy először kis növényként kezdődik az élete, el kell ültetni a földbe, csak utána képes nőni. De, mielőtt felfelé nő egy fa, először lefelé nő. Anélkül nem lesz semmi belőle. Mert ha lefelé nő, erős kell, hogy legyen az alapja, a gyökere, és csak utána indulhat fölfelé. Ez mindenre érvényes. Ma olyan világban élünk, ahol sokszor a sikertörténet jobban érdekel mindenkit, de a siker mögötti történet iránt nem igazán érdeklődünk. Az, hogy valaki hogyan lett sikeres, arról nagyon szeretünk hallani, hogyan csinálta, de arról nem beszélünk, vagy nem akarunk hallani, mennyi idő kellett ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Néhány hónappal ezelőtt szülőhazámban, Nigériában részt vettem a papok havonta megtartott lelki gyakorlati napján, és egy ilyen alkalommal, amikor találkoztunk, olyan imaszándék volt, hogy az Isten segítsen minket felismerni, a folytonosságban rejlik az egyház ereje.
Ez azért szép, mert ez nemcsak a papokra vagy az egyházakra érvényes. Mindnyájunkra érvényes. Amikor a szülők képesek leültetni a gyermeküket, tanítani őket, hogy fiam, lányom, ha őszintén, teljes szíveddel tudsz dolgozni, annak van jó eredménye. Vagy amikor papi létemben képes vagyok figyelni az elöljáróimra, például az elmúlt három éven keresztül Imre atya mellett tanultam. Figyelnem kellett rá, hogy miket csinált, hogyan beszélt, hogyan misézett, mert tanulni akartam tőle. És ez a folytonosság, ami arról szól, hogy a fiatalok képesek az idősektől tanulni. A jót, a rosszat, meg mindent, ami közte van. Csak úgy képesek valamit kezdeni az életükkel. Ma, amikor a nehézségekről, az áldozatokról beszélünk, sokan úgy vannak vele, nem, nem akarok szenvedni, de élvezni akarom az életet. Anyanyelvemben van egy olyan közmondás, ami arról szól, hogy ha dolgozol, ha le tudsz hajolni, és amikor eszel, boldogan, nyugodtan tudsz enni, az a munkádnak a gyümölcse. Erre hívja fel a figyelmünket a szentlecke és az evangélium is. Most itt vagytok, összejöttetek, mint az Erdőközi iskola volt diákjai, hálás szívvel gondoltok az iskolátokra, mindenért, amit kaptatok az iskolától.
Lehet mondani, hogy dolgoztatok érte, szorgalmasan tanultatok, jó emlékkel emlegetitek ezt az iskolát, mert sokmindent kaptatok ettől az iskolától. Életeteknek ez egy része, ami kitörölhetetlen, mert dolgoztatok érte, mert ide jártatok, tanultatok. Az életetek egy fontos része itt zajlott. Ismerősök között, az iskola keretében. És ma, amikor visszagondoltok erre a szép időre, a szívetek tele van hálával. Erre mondja a szentlecke, hogy aki szűken vet, az szűken arat, de aki bőven vetett, az bőven fog aratni. A mai beszédem nemcsak a régi diákoknak szól, hanem a gyermekeiknek és az unokáiknak is. Így ahogyan együtt vagyunk ma, mindnyájan boldogok vagyunk, örülünk, hogy itt tudunk lenni. Ez a munkánk eredménye, gyümölcse. Azt szeretném, amikor hazamentek ma, ezt tanítanátok a mostani nemzedéknek, a gyermekeiteknek, unokáitoknak, hogy megéri lehajolni dolgozni, megéri tanulni. Megéri IGAZ EMBERNEK lenni. Ma az a legnagyobb problémánk, kevesen vannak, akik tudják, mit jelent becsületesen dolgozni, tanulni. Ehhez kitartás, türelem kell. Ha akarsz jó ember lenni, úgy kell élni. Ha jó tanuló akarsz lenni, tanulni kell. Magyarul, bőven kell aratnunk. Ehhez bőven kell vetnünk, ha bőven akarunk aratni. Bízom benne, hogy jövőre is és a következő esztendőkben is még nagyobb körben fogunk itt találkozni.”
Míg az udvaron a szentmise folyt, a bográcsban főtt a pörkölt, és közben az osztályteremben ebédhez terítettek. A szépen rendben tartott iskolaépületben a tulajdonos, a Móra Ferenc Vadásztársaság házigazdaként látta vendégül az egykori iskolásokat. Többen hoztak süteményt, italokat, és kínálgatták egymást. Ebéd előtt Rozsnyai Erzsébet szervező rövid köszöntőt mondott, majd diákkori nevén Kovács Juci énekelte el az A csitári hegyek alatt kezdetű dalt, hogy – mint mondta – felidéződjön a múlt, amikor az iskolában a tanító bácsi mindig őt bízta meg, hogy a tanítás megkezdése előtt énekeljen az osztálynak. Ezután Ujvári László polgármester üdvözölte a régi iskolatársakat, akik Berkes Antalt kérték meg, hogy zenéjével szórakoztassa őket. A beszélgetés, az emlékek felidézése késő délutánig tartott, és már tervezték, jó lenne, ha jövőre, az iskolatalálkozó tizedik évfordulójára a fiatalabb generáció is összefogna, eljönne, meg a gyermekeik is elkísérnék őket, hogy ők is megérezzék a tanyai iskola erőt adó „illatát”, környezetét.
