Tanévzáró a balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában

A június 25-én kapták meg az iskola tanulói a bizonyítványukat. A tanévzáró ünnepségen az elsősök beszámoltak az első tanévükről, amelyet élményekkel telve sikeresen zártak. A második és harmadik osztályosok a szeretet erejéről és az összetartozásról énekeltek és verseltek. A felkészítő tanáraik Kala-Czirok Ágnes, Tari Klára, és Zádoriné Sutka Anita tanítónők voltak. Sinkó Szabolcsné igazgatóhelyettes beszédében értékelte a tanévet, megköszönte a gyerekek érdekében végzett munkát a pedagógusoknak és szülőknek.

Idén 33 tanuló vihetett haza kitűnő bizonyítványt, így ők bekerültek az iskola Aranykönyvébe. Számukra és a versenyeken szép eredményeket elért tanulóknak Rabi Edit Éva igazgatónő könyvjutalmat adott át.

1.a

Fűlőp Nimród Bence

Gáspár Sarolta

Majlát Florentina

Papp Hanna

Réczi Zoé

Tóth Szofi

2.a

Dékány Janka

Halutka Szofi

Hegedűs Péter

Kóródi Dóra

Lázi Fanni Szilvia

Nagymihály Emma

Szemán Viktória

3.a

Bába Jázmin

Böröcz Emília

Gáspár Diána

Szennai Lotti

Tari Dóra

4.a

Falusi Zalán

Hegedűs Ferenc

Kala Olivér

Szilágyi Csaba László

5.a

Bóta Anna Szulita

Hornyák Zoé Zita

Lippai Zorka

Toni Petra

6.a

Falusi Zóra Emma

Gunics Zétény

Lippai Levente

7.a

Becsey Noel Viktor

Kiss Bianka Hanna

8.a –

8.b

Kiss-Csepregi Tamás

Szanka Míra Alíz

tanevzaro_2024_1

kép 1 / 20

 

Megszakítás