Felavatták az új iskolai konyhát

Október 13-án örömteli esemény részesei lehettek, akik részt vettek az iskolai konyha átadó ünnepségén. A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja III. ütemében Balástyán megvalósult a 350 adagos melegkonyha kialakítása című projekt. 2022. június 22-én a munkaterület átadásával, július végén területrendezéssel, majd augusztus elején az alap kitűzésével, az alapásás munkáinak megkezdésével indult meg az építkezés. A kivitelezéshez bruttó 200 millió forintos belügyminisztériumi pályázatot nyert a Balástya Községi Önkormányzat, amelyhez 27 millió forint önerő volt szükséges. A beruházáshoz ezen felül további 29, 6 millió forintot kapott községünk a Belügyminisztériumtól kormányzati támogatásként.

Az ünnepségen először a Csudavilág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde óvodásainak ételekkel kapcsolatos műsorát láthatta a közönség, majd Ujvári László polgármester megnyitó beszéde következett. Köszöntötte a meghívott vendégeket és minden érdeklődő jelenlévőt. Elmondta, hogy ezt az ünnepi pillanatot három éve várja községünk. A budapesti vendégeknek néhány mondatban bemutatta Balástyát, majd a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programjáról beszélt, amelyben a projektterv elfogadásával speciális lehetőséget kapott a település. „A fejlesztéssel, a beruházással együtt vállalkozást kell létrehozni, profitot kell termelni és munkaerőt is tudunk foglalkoztatni. A támogatási szerződés aláírása után elkészültek a kiviteli tervek, és a konkrét költségvetés. Mivel időközben áremelkedések voltak, a megpályázott összeg nem fedezte a költségeket, ezért a tervből ki kellett venni az étkezőt, aminek a kialakítására azután külön pályázatot adtunk be. Az előzetes egyeztetések alapján van rá esély, hogy nyertes lesz az a projekt is. Ebben a projektben egy 350 adagos főzőkonyha jött létre, természetesen az összes gépészettel és mindennel együtt, ami ehhez szükséges. A kivitelezéshez bruttó 200 millió forintot nyertünk, utána a további támogatási kérelmünkre 29, 6 millió forinttal tudta a Belügyminisztérium támogatni az épület kivitelezését. Ehhez 27 millió forint önerőt biztosított az önkormányzat. Ennek a konyhának nemcsak a 350 adagos diák- és közétkeztetés lesz a feladata, hanem rendezvények, az a la carte étkezés, azaz az étlapról történő választás kiszolgálása, de a kiszállításos étkeztetés lebonyolítása is oda tartozik majd. A működéshez száz százalékos önkormányzati tulajdonú kft.-t hoztunk létre, ez működteti majd a szintén önkormányzati tulajdonú Vadásztanya vendéglőt is. A projekt zárásáig, október 31-ig, a szakhatósági eljárások lezárulnak, és utána lehet igénybe venni a konyha említett szolgáltatásait.” A polgármester végül megköszönte a tervezőknek, a kivitelezőnek és alvállalkozóinak, valamint a projekt minden résztvevőjének a munkáját, továbbá a finanszírozó Belügyminisztériumnak a beruházás létrejöttét.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy Balástya folyamatosan fejlődik, és ez a véleménye szerint az összefogásnak köszönhető, mert az itt élők szeretik a településüket, ami valóban példaértékű. „A vidék erősödéséért, a vidéken élőkért mindent megtesz a kormány, az összes intézkedés azt szolgálja, hogy megerősödjön a vidék, ami az egész ország szempontjából is nagyon fontos. Mert a vidéki ember tudja megteremteni a létbiztonságot, az élelmiszer biztonságot, ami az egyik legfontosabb, amiben itt Önöknek Balástyán is óriási szerepük van, azokkal a kiemelt kertészeti kultúrákkal, amivel a térség lakossága, szakemberei rendelkeznek. Balástya az a hely, ahol nemcsak jó élni, hanem biztonságosan is, s ebben nagyon fontos az az együttműködés is, amit Kistelek Járással, a Rendőrkapitánysággal, a Belügyminisztériummal kialakítottak, amit mindenkinek megköszönök.” Az államtitkár azt kívánta az itt élőknek, hogy ezt az összefogást továbbra is erősítsék, mert így lehet előre lépni, így lehet egy településből még szebb, élhetőbb, még biztonságosabb települést fejleszteni, hogy sok ilyen beruházás átadásának pillanatában vehessünk részt együtt. Kérte, használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyek még ilyen nehéz körülmények között is a települések rendelkezésére állnak.

Az ünnepségen a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola tanulóinak műsora következett, akik egy „komplett menüsorral” léptek színpadra, Tóth Enikő: Betűtésztás leves verse Módra Nóra előadásában hangzott el, a főételt, a Lackfi János: Rántotthús című versét Sándor Boglárka és Széll András „tálalta”, a desszertet, a Padlás című musical betét dalát, Szilvásgombóc címmel a 4.a osztály előadásában „fogyaszthatta” a közönség.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára ezután beszédében kiemelte, hogy a kormány 2019-ben hozta létre a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programját, amely hatékonyan hozzájárulhat a gazdasági mutatók alapján elmaradott települések hátrányának csökkentéséhez és a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó erejének növeléséhez. A kormánytól azt a feladatot kapták munkatársaival, hogy dolgozzák ki a program részleteit, és tegyenek javaslatot az első ötven településre. Nagyon sok mutatót gazdasági, társadalmi, közlekedési mutatókat, foglalkoztatási helyzetet vizsgáltak, és ezek mellett azokat a településeket javasolták az első ötven támogatott közé, ahol a tartós munkanélküliek aránya a legmagasabb. Ma már ott tartanak, hogy három ütemben 150 település került be a programba, és közülük 93 részesült összességében 18 milliárd forintos támogatásban, 351 nyíltpiaci munkahelyet létrehozva, csökkentve ezzel a gazdasági egyenlőtlenséget, mérsékelve a munkaerő-piaci problémákat. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, Magyarország települései nagyon sok oldalról kaptak támogatást az elmúlt időszakban. Amikor ezt a programot tervezték, azt gondolták, nagyon fontos lenne becsatornázni a Magyar Faluprogramnak a fejlesztési forrásait is ezekbe. Így a kedvezményezett településeknek ebből 2,3 milliárd forintos forrást különítettek el, és azokra a megoldandó problémákra, amelyek jellemzik ezeket a településeket, igyekeznek forrásokat juttatni. Ebben az országgyűlési képviselőknek és a megyei közgyűléseknek is komoly feladata van. Réthy Pál úgy fogalmazott, ki kell emelni azt is, hogy 2021-2022-ben több mint 45 millió forintos támogatásban részesült Balástya közösségi tér kialakításához, közfoglalkoztatáshoz, óvodaépület felújításához, orvosi rendelő eszközbeszerzéséhez, kerékpárút építéséhez, óvodai sportterem kialakításához. A Gazdaságélénkítő Program a megyénkben 16 települést érintett, és a harmadik ütembe került bele Balástya és Ópusztaszer. Balástyán a 350 adagos melegkonyha kialakítására 229,6 millió forint támogatást biztosított a Belügyminisztérium, 27 millió forint önkormányzati önerő bevonásával. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy a beruházás foglalkoztatási kötelezettséggel terhelt, itt hat fő fog dolgozni, de ha a konyha alapanyag-ellátását nézzük, akkor részben a közfoglalkoztatásban megtermelt zöldség, és hústermékek előállításával, és a környező, kifejezetten erős termelői háttér felhasználásával hasznot teremthetnek mások számára is, és a foglalkoztatás lehetősége sokkal távolabbra hat, mint ahogy azt gondoljuk. Ezzel lehet biztosítani a hosszú távú fenntarthatóságot és a költséghatékony működést. Elsődleges cél tehát a közétkeztetés, a szociális étkeztetés magas színvonalú biztosítása helyi alapanyagból, közép- és hosszú távon a diétás és speciális étrendek biztosítása, családi és társasági rendezvények teljeskörű bonyolítása. A Belügyminisztérium a Kormányhivatalokkal, a járási hivatalokkal, az önkormányzatokkal együttműködve már korábban is olyan fejlesztéseket igyekezett megvalósítani, amelyek a nyíltpiaci foglalkoztatást is magukban hordozzák. Réthy Pál köszönetét fejezte ki a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés vezetőinek, munkatársainak, és más megyei szervezeteknek, településünk menedzsmentjének, a tervezésben és az építkezésben résztvevőknek, és mindazoknak, akik ennek a projektnek az eredményes megvalósítását a szívükön viselték és támogatták.

Dr. Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés alelnöke azzal kezdte beszédét, hogy szeretne balástyai lenni, de ez neki nem adatott meg, mert Szegeden él. Elmondta, hogy a vármegyének van egy cége, amely segítette ezt a beruházást, olyan szempontból, hogy a konyhának a közép- és hosszú távú gazdasági tervét készítette. Szintén kiemelte az összefogást, amit nagyon fontosnak tart a települések fejlődéséhez. Egy Erdélyben, az út mentén látott-olvasott áldással kívánt jót a községünkben élőknek:

Legyen előtted mindig út,

Fújjon mindig hátad mögül a szél,

Az eső puhán essen földjeidre,

A nap melegen süsse arcodat,

S amíg újra találkozunk,

Hordjon tenyerén az Isten.

Erre az ünnepi alkalomra a Bábabokra Néptáncegyüttes Dél-Alföldi táncokkal készült, ami után Alekxa János atya lépett a mikrofonhoz, és azzal kezdte a rövid beszédét, hogy nagyon sok minden elhangzott az elmúlt órában, számok, pénzek, gazdasági célok, de talán a mindennapoknak a legnagyobb tapasztalata még nem hangzott el, amit mindannyian tudunk és megértünk, mégpedig azt, hogy éhesen nem lehet dolgozni, és legfőképpen nem lehet tanulni se. „Ezért azt gondolom, hogy minden munka, tanulás mellett figyeljünk oda a táplálkozásra, hogy normálisan és finomat tudjunk enni. Ősszel a betakarítás után szoktuk megköszönni Istennek a terményeket, mindenféle növényeket. Mivel ősszel van ez az átadó ünnepség, nemcsak a terményért adunk hálát, hanem hálát adunk ezért az új épületért, ahol a növények étellé változnak, és ezért kérjük az Istennek a segítségét, az áldását erre az épületre, illetve mindazokra, akik itt fognak dolgozni, és itt fognak étkezni.” Az áldás elmondása után az atya megszentelte az iskolai konyha épületét.

Az ünnepélyes átadás ezután következett, és az új iskolai konyha bejáratánál a nemzeti színű szalag átvágásával használatba adta az épületet Réthy Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, dr. Polner Eörs, Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének alelnöke, Ujvári László polgármester és Sári János kivitelező, a Sári Architect Kft. ügyvezetője. A szalag átvágása után az ünnepség résztvevői megnézhették a konyha helyiségeit, majd a konyha mellett felállított sátorban az önkormányzat munkatársai szendviccsel és üdítővel kínálták a megjelenteket. Az ünnepség zárásaként a Vadásztanya vendéglőben Ujvári László polgármester zöldségekből álló ajándékcsomaggal, és a Balástya történetéről szóló, Felsőközponttól Balástyáig című kötettel köszönte meg a minisztérium munkatársainak és a kivitelezés vezetőjének a munkáját.

Illin Klára

Megszakítás