Május 13-án, a kissé borongós időben a Tanodától indultak 26-an biciklivel Csólyospálosra. A csaknem két órás kerékpározás úticélja a Varangykő tanösvény és geológiai bemutatóhely volt. A csapat közlekedésére Dékány Péter, a polgárőr egyesület elnöke vigyázott, és egy szervizautó kísérte őket. Aki útközben megszomjazott, Farkas István ásványvízzel kínálta. A tanösvényhez közeledve egy szakasz földes út néhol nehézséget okozott a keskeny gumijú kerékpárok tulajdonosainak, tolni kellett a biciklit. A helyszínre érkezve Gyenes Zsolt geológus előadást tartott a Duna-Tisza közében található réti mészkő sokmillió éves kialakulásának történetéről. Ezt a népi építészetben használt követ varangykőnek, vagy más néven darázskőnek nevezték. A geológus többféle kőmintát is hozott, amelyek keletkezéséről beszélt a résztvevőknek, majd megnézték a tanösvény bemutatóját. Sokaknak tetszett a látófa, amely egykor a hagyományok szerinti megfigyelő hely volt az alföldi pásztoroknak. Többen felmásztak rá a fiatalabbak és idősebbek közül. Még a 87 éves Kauczki Antal is felment a legmagasabb fokára. Neki nyugdíjazása előtt gyakorlata volt a póznára való feljutásban, mert telefonszerelőként dolgozott, bár ott más módszert alkalmaztak az oszlopok tetején lévő vezetékek megközelítésére. A bemutatóhely megtekintése után röviddel megérkezett az ebéd. A szervizautón hozott padokat, asztalokat gyorsan felállították, és a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai kiosztották a füstölt húsos lencsegulyást, amit Virágh István főzött. Mindenkinek jól esett a nagyon finom meleg leves, amelynek elfogyasztását követően a túrázók biciklire ültek és hazaindultak. Mire délután három óra körül Balástyára érkeztek, kisütött a nap. A jól sikerült biciklitúrát Gyenes-Bitó Lora művelődésszervező szervezte.