A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2023. január 30-án, a hajnali órákban, Balástya belterületén egy vadon élő állat szaladt fel az úttestre, féktávolságon belül egy gépkocsi elé, balesetet okozva.

2023. február 1-én, az esti órákban, az 5-ös főúton Budapest irányából Szeged irányába haladó gépjármű elé lépett fel egy háziállat, amely anyagi kárral járó balesetet okozott.

2023. február 3-án, a délelőtti órákban, egy Kistelek belterületén lévő parkolóhelyről történő kiállás során a hátramenet szabálytalan végrehajtása miatt kettő személygépkocsi ütközött, de személyi sérülés nem történt.

2023. február 5-én, a délelőtti órákban, egy balástyai lakos személygépjárművel közlekedett az 5-ös számú főúton Szeged irányából Kistelek irányába. Balástya településről kiérve balra kívánt kanyarodni a Dózsa György utca irányába, de a szemközti sávban érkező gépjármű miatt nem tudta megkezdeni a kanyarodást. Egy mögötte érkező gépjármű lelassított látva a forgalmi helyzetet. A két gépjármű után érkező harmadik gépjármű későn észlelte az álló gépkocsikat és azok előzésébe kezdett, mely során a szemközti sávban szemből érkező személygépkocsinak érintőlegesen ütközött, majd a saját sávjába visszatérve az előtte lekanyarodni kívánó személygépkocsinak is nekiütközött. A baleset során személyi sérülés történt.

2023. február 10-én, a délelőtti órákban, egy Kistelek belterületén lévő közúti jelzőtáblával ellátott útkereszteződésben történt anyagi kárral járó közlekedési baleset az elsőbbségi szabályok be nem tartása miatt.

2023. február 18-án, a délutáni órákban, egy Csengele belterületén lévő kereszteződésben történt anyagi kárral járó közlekedési baleset, szintén az elsőbbségi szabályok megsértése miatt, mert a védett úton közlekedő gépjármű részére nem adták meg az elsőbbséget.

2023. február 18-án, a délutáni órákban, egy motorkerékpáros férfi Ópusztaszer felől Baks irányába haladt a 4519-es számú úton. Haladása során egy előzés befejezése után egy kanyarba érkezett, melyet nem a megfelelő ívben próbált bevenni és az útmenti füves útpadkára, majd onnan az út melletti töltésoldalba csapódott. A baleset során személyi sérülés történt.

2023. február 23-án, a délelőtti órákban, az 5-ös számú főúton egy személygépkocsi megállt a saját sávjában, mivel balra akart kanyarodni.  A mögötte érkező személygépkocsi nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, nem tudott kellő időben megállni és az intenzív fékezés ellenére az álló gépjárműnek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2023. február 24-én, a déli órákban, Csengele külterületén történt anyagi kárra járó közlekedési baleset, melyben egy kanyarodó munkagép nem a gépjármű és vontatmánya méretének megfelelő ívben kanyarodott le az útról és az ott várakozó személygépkocsival ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A jellemző baleseti okok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a követési távolság megtartása, a hátramenet szabályainak betartása, az út és látásviszonyoknak megfelelő közlekedés szem előtt tartása, és a körültekintő, figyelmes járművezetés, különösen a vadveszéllyel érintett útszakaszokon segítik a balesetmentes közlekedést. Megóvhatjuk saját magunk, szeretteink és mások testi épségét, ha a vezetés során nagyobb körültekintéssel járunk el.

                                                                                    Dr. Sejben Győző rendőr őrnagy,

őrsparancsnok

Megszakítás