A hagyományőrzés jegyében december 13-án, Luca napján pogácsát sütöttek a 2. osztályos gyerekek. Tari Klára tanítónő ismertette a diákokkal, hogy ezen a napon Szent Lúciára emlékezik a katolikus egyház. Mivel a régi naptár szerint erre a napra esett az év leghosszabb éjszakája, sok népi hiedelem és archaikus szokás is kötődik hozzá. Évszázadokig ezt a keresztnevet ritkán adták a kislányoknak, mondván, ha ezt a nevet kapja „elviszi a luca”, de ha meg is éri a felnőtt kort házsártos, rossz természetű asszony lesz belőle. Ezen a napon végezték a „lucázást”: a falusi fiúk elindultak meglátogatni az ismerős házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Luca napján, bő zsírral készítették a lucapogácsát, amelyből a család tagjai együtt ettek. Gyakran aprópénzt sütöttek bele az asszonyok, a gazdagabb újév reményében, morzsájából pedig az állatok eledelébe kevertek.
A közös sütéshez a gyerekek hozták a pogácsa hozzávalóit, majd az iskola tankonyháján Miskolczi-Bognár Bernadett és Móricz Istvánné segítségével készültek a sós sütemények. A gyerekek az iskola dolgozóit is megkínálták a nagyon finomra sikerült pogácsával, ami délutánra mind elfogyott.
no images were found