Böllérfesztivál verőfényes napsütésben

Immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg Balástyán a Böllérfesztivált, ami ezúttal is sok látogatót vonzott. A gasztronómiai élményeket kínáló nap előestéje a tábortűznél szalonnasütéssel kezdődött, és közben a makói Vigadó zenekar szórakoztatta a közönséget. A cukorkaárusok és a kürtöskalácsosok már kitelepültek és lehetett vásárolni. Az esti sztárvendég személyében változás történt, Szulák Andrea betegsége miatt Nagy Feró lépett fel. Hatalmas rajongótábor gyülekezett a színpad sátrában és környékén. A nagyon sikeres koncert után 9 óráig a Vigadó zenekar muzsikált, és így megalapozták a másnapi népünnepély jó hangulatát.

Szombaton reggel már 8 óra előtt alkalmi zenekar várta a látogatókat a rendezvénytéren, akik nagy érdeklődéssel nézték a disznók pörzsölését. Mire a megnyitó megkezdődött, már a böllérek mosták a jószágokat. A színpadon Ujvári László polgármester köszöntötte a Böllérfesztivál résztvevőit, a vendégeket, és elmondta, hogy a rendezvénynek ma is ugyanaz a célja, mint kezdetben volt, hogy a hagyományt ápoljuk, mutassuk meg a disznóvágási módokat, a húsfeldolgozás lehetőségeit. „Mivel újabb programokkal bővült a rendezvény, a kezdeti Böllérnapoknak mára már fesztivál jellege lett. Több gyerekprogram is van, böllércsapatokat hívtunk, testvértelepüléseink is részt vesznek a Böllérfesztiválon.” Idén négy csapat, az önkormányzat, a testvértelepülések, Torda és Balatonakali, továbbá a rendőrség csapata mutatta be a sertésfeldolgozást, és volt még két baráti társaság, amelynek tagjai a vágás utáni húsfeldolgozásban és ételkészítésben vettek részt. A polgármester kifejezte, bízik benne, hogy az önkormányzat a jövőben is meg tudja tartani ezt a rendezvényt, hogy minél többen színvonalasan tudjanak szórakozni, jól érezzék magukat, illetve a közösség összekovácsolása még jobban erősödjön.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy Balástyára mindig nagyon nagy örömmel jön, mert ez a Böllérfesztivál neki mindig örömöt jelent, mivel számtalan disznóvágásos időszakot megélt. „Amilyen szép számmal már kora reggel is megjelentek itt az érdeklődők, ez is mutatja azt, hogy mennyire szükségünk van arra a közösségre, a közös élményekre, amely akár egy ilyen fesztivál alkalmával is létrejöhet. Ebben az összekuszálódott világban, ami körülöttünk van, szeretnénk megőrizni a számunkra legjelentősebb pillanatokat, ami az életünkben adódik, mert ezek a közösségi pillanatok nagy erőt adnak a hétköznapokban, hogy a nehézségeket túléljük, és megfelelő módon reagáljuk rá. Ezért meg kell őriznünk a hagyományainkat, becsüljük meg és szeressük egymást. A magyarságunkat így tudjuk megtartani, amire a következő évszázadokban is nagy szükség lesz.”

Miután Kiss József főszervező jó szórakozást kívánt mindenkinek, az esemény tiszteletére eldördült a Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző tüzércsapat ágyúja. A tömeg egyre nőtt, a böllérek serényen dolgoztak, sültek, főttek a finom, disznóvágáskor szokásos ételek. A sátorban a három húsipari cég füstölt árui nagyon kelendőek voltak. Dél felé már alig voltak kolbászok az asztalaik fölötti rudakon. Az általános iskolások hat böllércsapata Márkus Marianna tanárnő szervezésében, szüleikkel a háttérben, felkészülten fogott hozzá a kolbásztöltéshez. Rendkívül ügyesek voltak mindannyian. Olyan szépen dolgoztak, mint a nagy gyakorlattal rendelkező böllérek. Közülük egy csapatot választott ki a zsűri a kolbásztöltő verseny győztesének, bár biztosan finom kolbász volt a többieké is. Ugyanis a töltés után következett a tárcsán sütés, és a kolbászok közös elfogyasztása. Sajnos egy félreértés miatt végül a gyerekek díjazása együtt volt a felnőttekével, amit azután Kiss József főszervező korrigált, és a Böllérfesztivál után az iskolában mindenkinek emléklappal meg csokival köszönte meg, hogy nagy lelkesedéssel vett részt a kolbásztöltésben. Ígérete szerint jövőre külön kategóriában díjazzák a munkájukat. A sátorban a gyerekcsapatok mellett voltak még árusok, tárcsában sütögető baráti társaságok, az Oxigén Állat- és Környezetvédelmi Alapítvány eledel- és adománygyűjtő helye, gyurmázás és arcfestés a legkisebb gyerekeknek. A sátor körül több baráti társaság települt ki főzőhellyel, közöttük a horgászok, vadászok civil szervezetei és a sándorfalvi önkormányzat csapata. Főztek-sütöttek még a piaccsarnoknál is. Ott a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének helyi csoportja, meg a nyugdíjas klub közös összejövetele volt. Akik főztek, húsokat sütöttek, szinte mindannyian neveztek a főzőversenyre, amihez a tudnivalókat a zsűri az ünnepi megnyitó után még a színpadon elmondta. A rendezvényre érkezőket az önkormányzat megvendégelte, először a színpadi sátorban, majd a sátor előtt a képviselő-testület tagjai közül Fodor Tamás, Juhász Jenő, Márkus Marianna, Túriné Török Ilona sonkás apró szendvicsekkel kínált minden arra járót. A rendezvénytéren a tavalyinál több vásári árus kínálta a portékáit, és volt, akinek sok vevője akadt. Mellettük tartott tájékoztatót a készenléti rendőrség toborzó csoportja. A rengeteg látogató egy másik nagy sátorban a bordányi Vadgesztenye étterem által készített disznótoros ételeket vásárolhatott, amiből reggeltől délutánig több mázsányi fogyott el. Viszont az enyhe idő miatt a forralt bor nem volt kelendő, inkább a sört keresték a vendégek. Míg a rendezvénytéren és a sátrakban és azokon kívül is folyt a fesztiváli élet, a színpadon óvodások és néptáncosok léptek fel. A szereplés után a könyvtár sütő szakköre fánkkal várta őket, majd a Habakuk duó zenés műsorát hallhatták, és a Grimm-Busz színház meséjét nézhették meg a gyerekek. A kosaras körhintás bohóc ismét eljött a legkisebbek örömére. Ezalatt a rendezvénytér főút felöli részén gyűltek az oldtimerek, a szebbnél szebb régi autók és motorok, mert a Technikai Járművek Baráti Köre most tartotta az évadzáró találkozót. Az eseményre szerbiai vendégek is jötttek, akikkel együtt már több találkozón vettek részt. Déltájban csúcsosodott a tömeg, mert ebéd után érkezett meg Péter Sramek, a közkedvelt énekes. A műsora hatalmas sikert aratott. A koncertje után a sátor mögött többen várták tőle az autógrammot. A Böllérfesztivál a főző- és süteménykészítő verseny, valamint a pálinkamustra eredményhirdetésével zárult. A zsűri először a díjazott pálinkákat sorolta fel. Ebben az évben volt először a pálinkák bírálata. A legjobbakat 20 pálinka közül választhatták ki. Az volt a véleménye a szakértő zsűrinek, hogy a benevezett pálinkák nagyon finomak, érződött az illatukon, az ízükön, hogy hozzáértők készítették a cefrét és szintén hozzáértők főzték ki. Dicsérték a sütemények és ételek készítőit is. A Szabadtűzi Lovagrend vándorserlegét összpontszám alapján ítélték oda, és az idén szintén a Haspáti Team nyerte el, akik végleg hazavihették a serleget.

Este a Hotel Orchideában tartott nagyon színvonalas Böllérbál koronázta meg a napot. Ott is volt finom étel és ital bőségesen. A Minor együttes gondoskodott a hajnalig tartó mulatáshoz szükséges kiváló zenéről.

A Böllérfesztivál híre most a szokásosnál szélesebb körben terjedt, mert az M1 televíziós csatorna helyszíni bejelentkezést adott, és Kiss József főszervező nyilatkozott a több mint két évtizedes hagyományú rendkívül sikeres balástyai rendezvényről.

Az alkalmi zenekar tagjai voltak: Bárkányi József (Balástya), Bitó László (Kistelek), Bodnár Ferenc (Pusztaszer), Csúcs Attila (Kistelek), Kasza Tibor (Kistelek), Kócsó Nándor (Petőfiszállás), Mészáros Zsolt (Kistelek), Ördög János (Balástya), Palotás Vince (Pusztaszer), Sztarek Sándor (Ruzsa), Túri Mihály (Csengele).

A Böllérfesztivál a főző- és süteménykészítő versenyének zsűrije volt: elnök, Németh József Venesz- és Életműdíjas séf, a Szabadtűzi Lovagrend képviseletében, a zsűri tagjai voltak: Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend Nagymestere, Venesz- és Életműdíjas séf, Blaskó János Venesz- és Életműdíjas séf, a Szabadtűzi Lovagrend képviseletében, Bene Sándor (a pálinkamustra zsűri elnöke) Venesz- és Életműdíjas séf, a Szabadtűzi Lovagrend képviseletében, Bakos László cukrászmester.   

Főzőverseny eredményei

Sós sütemény

1. Darabont Éva

2. Kószó Szilvia

3. Kónya Ilonka (Torda)

Édes sütemény

1. Sándorfalvi önkormányzat csapata

2. Kószó Szilvia

3. Kónya Ilonka (Torda)

Pálinka

Aranyminősítés

1. Detki Ferenc (birsalma pálinka) (Torda)

1. Barna János (vilmoskörte pálinka) (Torda)

1. Farkas Ferenc (vilmoskörte pálinka, birsalma pálinka) (Torda)

1. Dékány Levente (őszibarack pálinka, kajszibarack pálinka)

1. Fogas Péter (szilvapálinka, nektarin őszibarack, fügepálinka, aranyszőlő)

1. Haspáti Team (sárgabarack pálinka) (Hódmezővásárhely)

1. Gémes István (kajszibarack pálinka)

1. Gémes Ferenc (szilvapálinka)

1. Csáki József (szőlőpálinka)

Aranyminősítések közötti sorrend: 1. Fogas Péter (szilvapálinka, nektarin őszibarack, fügepálinka, aranyszőlő) 2. Farkas Ferenc (vilmoskörte pálinka, birsalma pálinka) (Torda), 3. Dékány Levente (őszibarack pálinka, kajszibarack pálinka)

Ezüstminősítés

2. Farkas Ferenc (meggypálinka) (Torda)

2. Dékány Levente (birsalma pálinka, kökénypálinka)

Bronzminősítés

3. Dékány Levente (szőlőpálinka, faeperpálinka)

3. Barna János (sárgabarack pálinka) (Torda)

Ételkészítés

Kolbásztöltő verseny

1. Vagány csajok (ifjúsági csapat)

2. Balástyai Alkotmány Horgászegyesület

3. Haspáti Team (Hódmezővásárhely)

Sütés-főzés

1. Dékány Levente

2. Haspáti Team (Hódmezővásárhely)

3. Sándorfalvi önkormányzat csapata

Különdíj: Tápióland (Tápióbicske), Tordai Szabadtűzi Lovagrend csapata, Balatonakali csapata

Kiskukta díjat Dékány Zoé kapott, mint az egyik legfiatalabb versenyző.

Az általános iskola főzőcsapatai egy-egy csomag fakanalat kaptak.

Fotók a Böllérfesztiválról: Illin Klára

Főzőverseny eredményhirdetés fotói: Sutka Margit

KÖSZÖNET

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítették a Böllérfesztivál sikeres megvalósítását! Hálásak vagyunk támogatóinknak, közreműködőinknek, a háttérben dolgozó munkatársainknak és a polgárőröknek, hogy ismét ilyen színvonalas rendezvényt tarthattunk!

Ujvári László polgármester

Kiss József főszervező

XXI. Balástyai Böllérfesztivál – péntek

no images were found

XXI. Balástyai Böllérfesztivál – szombat

Megszakítás