Országos döntőbe jutottak a balástyai gyerekek a Magyarság KicsiNagykövete versenyen

Szeptember 30-án, a budapesti Nemzeti Múzeumban rendezték meg aMagyarság KicsiNagykövete verseny döntőjét. A Csongrád-Csanád megyei csapatnak, amelynek két balástyai tagja volt, a zsűri előtt kellett beszélnie a szakterületüknek megfelelően előzetesen megkapott egyéni feladatról. A szervezők az első helyezésen kívül további rangsort nem állítottak fel. A csapat méltón képviselte megyénk értékeit, hírét vitték a helyi kultúrának, gasztronómiának, sporteseményeknek, és kiválóan helytálltak a 19 megye csapatai között. A megyei döntő legjobbjai képviselték az országos döntőn Csongrád-Csanád megyét: KicsiNagykövetként egy kübekházi diáklány, Lovász Katalin Édua, a hódmezővásárhelyi Kovács Áron, gazdasági KicsiAttasé és két balástyai tanulónk, Csanádi Atád Sport KicsiAttasé és Varga Napsugár Kulturális KicsiAttasé.

A megyei válogatottnak egy igazi közösségépítő előzetes feladata volt. Megyei és országos csatakiáltást kellett írni, valamint megszervezni egy találkozót, ahol a gyerekek elkészítik megyénk egyik jellegzetes ételét, és olyan megyei vendégeket hívnak, akikre nagyon büszkék. Minderről egy filmet is kellett készíteni, amelyben Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács receptje alapján szögedi halászlét főztek és vásárhelyi túrós lepényt sütöttek a gyerekek. A filmben a diákok vendégeként szerepelt Gyenes Csaba plébános, Gárdián Gábor gordonkaművész, Bódi István futó, többszörös Ironman és a Csanyteleki Halgazdaság vezetője, Szabó Zoltán is. A főzést a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság, a film elkészítését Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnöke támogatta anyagilag. A fiatalok felkészülésében óriási szerepe volt a családoknak, a felkészítő tanároknak, akiknek a tanulók iskolái és a helyi önkormányzatok nyújtottak segítséget. A balástyai diákok felkészítő tanára Márkus Marianna volt.

A kisfilm, amelyet Horváth Zoltán szerkesztő-operatőr készített, megtekinthető ezen a linken:

A csapatot a Balástya Községi Önkormányzat szállította a döntőre.

Köszönet minden támogatónknak a versenyzőknek nyújtott segítségért!

Megszakítás