Állásbörze volt Kisteleken

Szeptember 30-án az Esély itthon Kisteleken című projekt keretében a Klebelsberg Művelődési Központban állásbörzét tartottak, ahol középiskolás diákok és munkavállalók kaptak tájékoztatást a munkaadóknál lévő lehetőségekről. A rendezvényen Vass Rózsa szervező fogadta az álláskeresőket.

Az állásbörzén a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kistelek Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, a Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád-Csanád Megyei Agrárkamara, a Délgazda Mezőgazdasági Szaküzlet, a Forrás Centrum Kft., az Unichem Kft. és a Nemeskert Kft. adott tájékoztatást a lehetséges munkahelyekről, valamint a képzésekkel, továbbtanulással elérhető álláslehetőségekről.

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kistelek Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya aktuális állásajánlatokkal készült a munkát keresőknek. Tájékoztatást adtak a jelentkezések módjáról, feltételeiről.

A Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon kisteleki munkatársai az intézménynél elérhető munkalehetőségekről számoltak be. A megjelölt ápolási vagy konyhai munkaköröknél továbbtanulási lehetőséget biztosítanak, és a pozíciókat a megyei intézményhálózat hét telephelye közül választhatóan töltheti be a munkavállaló. Összesen 798 lakóról gondoskodnak, Kisteleken kívül Szegeden, Mórahalmon, Ruzsán, Ásotthalmon és Ópusztaszeren két otthonban.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság felvételt ajánlott szerződéses határvadász pozícióba, a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének állományába. A határvadász a határőrizeti rendszer első vonalában járőrszolgálatot hajt végre, az államhatáron az illegális belépési kísérleteket megakadályozza, a belépett személyeket feltartóztatja, az ideiglenes biztonsági határzár túloldalára kíséri. A jelentkezés alapfeltétele a 18-55 év közötti kor, alapfokú iskolai végzettség, büntetlen előélet, cselekvőképes magyar állampolgárság, fizikai, pszichológiai és egészségügyi alkalmasság.

A Csongrád-Csanád Megyei Agrárkamara a megyében középiskola után és felnőttképzésben tanulható szakmákat, szakmunkás és technikusképzést ajánlott, elsősorban olyanokat, amelyek a vidékfejlesztési programokhoz kapcsolódnak. Például, aki kistermelői beruházást indít, kötelező képzésen kell részt vennie. Arról is kaphattak tájékoztatást az érdeklődők, hogy ezekkel a mezőgazdasági és élelmiszeripari végzettségekkel milyen karriert lehet építeni, milyen álláslehetőségeket érhetnek el.

A Délgazda Mezőgazdasági Szaküzlet növényvédő szereket, műtrágyákat, vetőmagokat, és más, a mezőgazdasági munka során fontos termékeket, eszközöket, ingyenes tanácsadást ajánlott a látogatók figyelmébe.

A Forrás Centrum Kft. üzletviteli tanácsadással, gépjárműjavítással és karbantartással foglalkozik. Pályázatíró csapatuk közgazdászokból és jogászokból áll, és az elmúlt 15 évben sikeresen segítettek több száz vállalkozást állami támogatáshoz, hitelhez és egyéb pénzügyi termékekhez jutni. Az állásbörzén gépjármű-mechatronikai technikus és vállalati ügyviteli ügyintéző képzési lehetőségeket ajánlottak az érdeklődők figyelmébe, amelyekhez saját cégüknél gyakorlati helyet biztosítanak. Továbbá szintén gyakorlati helyként tudják fogadni a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi karának többféle szakán tanuló hallgatókat.

Az Unichem Kft. különböző víztisztító vegyszereknek a gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, és ebből adódóan többféle területen alkalmaz munkatársakat. Fizikai jellegű feladatok ellátására szoktak dolgozókat keresni, és van egy labor, ahol a gyártást felügyelik, segítik, és van irodarész, ahol a könyvelést, a pénzügyi és munkaügyi feladatokat látják el. A logisztikai részen a megrendeléseket intézik, a szállítás előkészítést és a szállítást bonyolítják le. A fizikai munkakörökre szinte mindig keresnek egy-egy új kollégát, de a munkát keresőknek bármelyik munkaterületen érdemes megkérdezni, hogy van-e éppen üresedés valamelyik pozícióban.

A Nemeskert Kft. képek segítségével mutatta be paradicsomtermesztésük folyamatát a termeléstől a csomagolásig és a felhasználásig, mire az asztalra jut a termék. A koktélparadicsomból kóstolót is hoztak. Az állásbörzén, mint a Nemes család, a Nemes kertészet vettek részt. Bakson, Balástyán, Forráskúton és Kisteleken vannak a telephelyeik. A cég képviseletében Nemes-Nagyné Vas Andrea ügyvezető, tulajdonos tájékoztatta az érdeklődőket, hogy telephelyeiken milyen nyitott pozíciók vannak, ahová új munkatársakat keresnek, mert az elmúlt években megduplázták, megháromszorozták némelyik területük nagyságát. A cégükre az jellemző, hogy kicsi a fluktuáció, akikkel együtt dolgoznak, nagyon jól megértik egymást, és hosszútávon tudnak egymásra számítani. Az új területek munkaerő igényét szeretnék betölteni, könnyített munkafolyamatokkal, gépesítésekkel, automatizált körülményekkel várják a jelentkezőket a nyugat-európai szintű kertészeteikben. Az üvegházakba növényápoló, targoncavezető, éjjeliőr kollégákat keresnek, illetve vezető beosztású munkatársakat, akik a telepvezetőnek segítenek.

Az állásbörzén elhangzottak alapján az álláskeresőknek sok segítséget adhat a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kistelek Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, de érdemes a cégeket közvetlenül megkeresve is tájékozódni az aktuális álláslehetőségekről.

Megszakítás