Találkozót tartottak az egykori Erdőközi iskolások

Augusztus 6-án tartották a szokásos összejövetelüket azok az egykori diákok, akik az Erdőközi iskolában tanultak. Délelőtt 10 órakor kezdtek gyülekezni az „iskolások”, de az idén már sokkal kevesebben. Az első, 2015-ös majd a 2016-os összejöveteleiken még hetvenen is voltak, az idén huszonöten jelezték részvételüket. Többen elhunytak közülük vagy egészségi állapotuk miatt nem jöhettek el. A találkozón Antal Imre plébános Harmath József kántorral az iskolaépület udvarában előkészített helyszínen tartott szentmisét. Beszédében bibliai példával emelte ki, mennyire fontos a találkozás, a beszélgetés és egymásnak örülni. Közben az osztályteremben ebédhez terítettek. Többen hoztak süteményt és innivalókat. Tápai Ferenc és Csáki József bográcsban főzte a húslevest és a pörköltet. Az iskolaépület tulajdonosa, a Móra Ferenc Vadásztársaság elnöke, Csáki Anita fogadta a vendégeket és igazi háziasszonyként várta őket. Az osztálytársak Berkes Antalt kérték fel a zeneszolgáltatásra. Ebéd előtt Rozsnyai Erzsébet szervező mondott köszöntőt, gyertyát gyújtottak az elhunyt tanítóikért és diáktársaiért. Magyar János mindannyiuk nevében megköszönte a találkozók megszervezését, majd kora estig tartott a beszélgetés, az emlékek felidézése és a mulatozás.

Megszakítás