Július 10-én és 17-én a Levendulatündér balástyai tanyáján, Gajgonya 170. szám alatt Levendulanapokat tartottak. A vállalkozás Magyar Ízek Versenyén díjat nyert szörpjét is megkóstolhatták a látogatók, és szedhettek levendulacsokrokat, meg kipróbálhatták a levendulás termékeket.
Vass Rózsa és Balla Gábor 2015-ben ezer tővel kezdte a levendulatelepítést a családjuk tanyáján. Később növelték a területet, és jelenleg háromezer tő levendula virágzik a birtokukon. Eleinte csak a virágot adták el, majd többféle terméket kísérleteztek ki, és kezdtek készíteni. Saját lepárlóval olajat állítanak elő, szappanokat, balzsamokat, krémeket, levendulavizet értékesítenek. Rendezvényeken, fesztiválokon, kiállításokon mutatják be a levendulából készült termékeiket, de nemcsak eladni szeretnék, hanem népszerűsíteni is, hogy mindenki jobban megismerje a gyógyhatásait, kedveljék meg ezt a sokoldalú növényt. Ezekre a bemutatókra a levendulaszörpből mindig visznek kóstolót is, aminek nagy sikere van. Nemcsak a standjuk látogatói szeretik a szörpjüket, hanem a Magyar Ízek Versenye zsűrijének tetszését szintén elnyerte. Magyarországon erre az egyedülálló versenyre feldolgozott kistermelői élelmiszerekkel lehet nevezni. A verseny célja a hazai és hazánkban forgalomba hozható határon túli magyar kistermelők termékeinek népszerűsítése. Az idei versenyre összesen 112 érvényes nevezés érkezett, amelyből összesen 69 terméket díjazott a zsűri, köztük a Levendulatündér levendulaszörpje bronz minősítést kapott.