Templombúcsú volt községünk védőszentje ünnepén 

Balástyán hármas ünnep volt június 19-én: az Úr napja, Jézus szent testének és vérének ünnepe, megemlékezés a templom, az egyházközség, és községünk védőszentjéről, Páduai Szent Antalról, és a tanév végi hálaadás is, amikor a hívek hálát adnak Istennek az elmúlt tanév minden kegyelméért, ajándékáért. Antal Imre plébános Páduai Szent Antalra emlékező szavai után evangéliumi történetet idézett fel a kenyér és halszaporításról, azután a szentmise tanító részében elmagyarázta, hogyan lehet érteni ezt a példázatot. A szentmise végén Antal Imre elmondta, hogy 13 évvel ezelőtt, június 20-án szentelték pappá. Ezután a misén kántori szolgálatot teljesítő mórahalmi Ibolya és Kati szép egyházi énekkel köszöntötték községünk plébánosát, aki megköszönte a kántoroknak az éneket, és mindazok szolgálatát, akik ebben az évben is támogatták a templomot munkával vagy bármilyen felajánlással.

A búcsú napján egész nap a szokásos kirakodóvásár és késő estig a Horváth Vidámpark várta a szórakozásra vágyókat. Volt céllövölde, játék horgászat, ugrálóvár, kisebb és nagyobb gyerekeknek való forgó, dodzsem, és például a The Big Game (A nagy játék), amelynek minden évben nagy sikere van a fiatalok körében. A búcsú forgatagában és a családi összejöveteleken ezen a napon mindenki jól érezhette magát.

Antal Imre plébános a búcsú alkalmával a szentmisén elmondott tanítása
„Minden egy magányos és elhagyatott helyen kezdődik, ott, ahol látszólag minden üres, ahol semmire nem számíthatunk. Vannak ilyen helyeink nekünk is. Magányos és elhagyatott helyek, időszakok az életünkben. Amikor semmire nincs kilátás, amikor nincs remény arra, hogy bármi is történhetne az életünkben, az életünkkel. Jézus egy magányos, elhagyatott helyre vonul, és a nép követi, és ezen a helyen gyógyítja meg őket. Ezen az elhagyatott helyen szaporítja meg az ételt. Itt gyógyulnak és itt laknak jól, ahol látszólag semmire nem számíthatnak. Ahol úgy tűnik, hogy nincsen semmi, és ezt jól kifejezi az apostolok lelkülete, akik azt mondják Jézusnak, bocsásd el őket, hogy gondoskodjanak magukról, mert itt elhagyatott helyen vagyunk. Az elhagyatott helyeinken jelen van az Úr. Az elhagyatott helyeinken meggyógyít bennünket és táplál minket. Istennek a terepe ez. Az a hely és az azállapot az életemben, ahol magányosnak és elhagyatottnak érzem magamat. Itt mutatja meg az ő arcát. Itt tűnik fel az ő jósága, szeretete, figyelmessége irántam. Ne kerüljem, és ne féljek életemnek a magányos és elhagyatott területeitől. Ne meneküljek. Isten ott van, ahol én vagyok. És nem ott, ahol lenni akarok. Ti adjatok nekik enni, ne elküldjétek őket. Ne megszabaduljatok tőlük, ti gondoskodjatok róluk, mondja Jézus az apostoloknak. Ez egy feladat, mert tenni kell valamit. Tenni kell valamit azon a helyen és abban az állapotban,amelyben vagyunk. Magányosságomban és elhagyatottságomban is képes vagyok arra, hogy gondoskodjak másokról. Tehát, mi van nekünk: öt kenyér és két hal. Mi ez ennyinek? Látszólag semmi. És az én kezemben valóban semmi. De, az Úr kezében elég ahhoz, hogy ötezer férfi jóllakjon, és még maradjon is belőle. Ez a titok. Ez a csoda. Együttműködés az Istennel. Bizalom az Úrban. Ráhagyatkozás. Uram, ez van nekem. Ennyi, se több, se kevesebb. Ezt neked adom, ezt a te kezedbe helyezem. Nem azért, hogy elvedd tőlem, hanem azért, hogy azután visszakapjam. Mert mi történik? Amikor az Úr kezében mindez megsokasodik, akkor visszaadja nekünk, és azt mondja, menjetek és osszátok szét. Az Úr nem azért kéri el tőlem azt a keveset, ami az enyém, hogy ezáltal megrövidítsen engem, hanem azért, hogy gazdaggá tegyen engem, és általam gazdaggá tegyen másokat is. Mekkora titok ez! Hogy akkor gazdag az én életem, hogyha az én kevesemet oda tudom adni méricskélés és számítgatás nélkül. És mi van nekem, kevés, de az a kevés az Úrnak elég. És azután elég leszmásoknak is. Csodálatos ez a lelkület, amelyre az Isten meghív bennünket. Hogyha számba vesszük az életünket, hogy mi mivel rendelkezünk, akkor valóban azt tudhatjuk, hogy csupán öt kenyerünk és két halunk van. És ezt most átvitt értelemben, lelki értelemben gondoljuk. Egy kevés türelem, egy kevés jóság, egy kevés szeretet, egy kevés együttérzés, szolidaritás. Mi ez ennyi embernek? Hogyan tudok én ennyi embert megérteni, elfogadni, szeretni, hogyan tudok ennyi emberrel szolidáris lenni? Képességeimet, adottságaimat látva talán meghökkenek, megijedek, és azt mondom, mi ez ennyinek? Az én kezemben semmi, de az Úr kezében, ha oda merem adni, akkor ez elegendő. Akkor minden rendben lesz. Telepítsétek le őket ötvenes csoportokba. Milyen csodálatos az isteni gondolkodás! Mi nagyban gondolkodunk, ötezer embert látni, és azt mondani, ez igen! Ennyien itt vannak, ennyien követnek, tele van a templom, fantasztikus a plébános, ennyi embert megmozgat. Megtöltjük a Facebookot képekkel, hogy mi vagyunk a sztárok, mert meg tudunk tölteni egy templomot! Azt mondja Jézus, hogy ötvenes csoportokba osszátok fel őket, mert ötezer emberre nem tudtok figyelni, de ötven emberre igen. Ötezer emberre egyikünk se tud odafigyelni, de a környezetében ötven emberről mindenki tud gondoskodni. De, ne legyen ötven, csak legyen öt. Öt emberre elég az én szeretetem, jóságom, türelmem és odafigyelésem. És ez Jézusnak is elég. Nem kell nekem mindenkiről gondoskodni. Csak azokról, akiknek a csoportjában vagyok. Amely ötven fős csoportba engem az Isten leküldetett. Csak azokra kell figyelnem. Milyen csodálatos ez! Isten nem azt várja el tőlem, hogy mindenkinek a problémáját, gondját, baját megoldjam. Telepítsétek le ötvenes csoportokba, és ahol vagy, azokra figyelj. Azokkal foglalkozz, azokat bátorítsd, lelkesítsd, és azokat gyógyítsd. Tedd oda azt, ami neked van. És mi van nekem? Hát, nem sok. Ma Úr napja van, Jézus szent testének és vérének ünnepe. Jézusra tekintünk, aki egy darab kenyérben és egy csöpp borban jelen van. Kis dolog. Ha itt felemelem a hátsó padban nem is látják. Ilyen az Isten. Az apró kis dolgokban mutatja meg magát. Ezekben lesz jelenvalóvá. És még ez a kis kenyér is megtöretik. Hogy az Isten ebben a darab kenyérben engedi magát megtörni, és az ő megtöretett testével táplál és erősít bennünket. Mekkora titok és csoda ez! És mit üzen ezzel? Azt, hogy lehet, hogy neked az a kis kenyered, amivel rendelkezel, az a kis szereteted, az a csöppnyi kis jóság, kis együttérzés benned megtört, mert nem bízol másokba, mert már csalódtál, mert már hányszor és hányszor összetörtél, mert hányszor átvertek, mert jó vagy. Mert hányszor megtapasztaltad azt, hogy segítesz és kihasználnak, hogy másokkal jó vagy, és mégsem becsülnek, a hátad mögött kibeszélnek, rosszindulatúak, össze vagy törve, megszűnt a bizalmad, a türelmed, az elfogadás benned. Azt érzed, hogy nincs értelme semminek, de Isten ezt a megtört életemet is tudja használni arra, hogy másokat megerősítsen. Ha én a megtört szeretetemet, bizalmamat, hűségemet a kezébe merem helyezni. Mint ahogyan az ő megtört testével táplál engem, hogy életet adjon nekem, ugyanúgy az én megtört életemet használni tudja arra, hogy másokat felemeljen. És mi ennek a következménye? Mi ennek a jutalma? – kérdezhetjük. Hogy mi értelme küzdeni? A tizenkét kosár maradék. Ez az értelme, a tizenkét kosár maradék. Ami azt jelenti, hogy ez a fajta élet, ez az odaadott élet, ez a megosztott élet (nem a Facebookon megosztott élet, amely lájkokra vadászik!), hanem az az élet, amelyet azért adok oda, hogy másokat gazdagítsak, az kitart, az kitart a világ végezetéig. Ez a tizenkét kosár maradék soha nem fogy el. Az Isten mindig táplál engem, az Isten mindig gondoskodik rólam. És a tizenkét kosár maradékban foglalja össze mindazt, ami tulajdonképpen a kenyérszaporítás csodájának a lényege. Mi ez? Isten és ember együttműködésének a jele. A csoda alapanyaga az ember kezében van. A csoda nem úgy történik, hogy csukd be a szemedet és terülj-terülj asztalkám. A csoda az, hogy az én kevesemet odaadom, és ha mindenki a maga részét hozzáteszi, akkor meg fog sokszorozódni. A csoda az, hogy együttműködök az Istennel. A csoda az, hogy engedem, az Isten rávegyem engem arra, hogy megosszam azt a keveset, amim van. És ma, amikor Páduai Szent Antalra emlékezünk, akkor azért tartjuk őt példaképünknek, mert ő ilyen ember volt. Egyrészt egyesült Jézussal, azonosult vele, az életét hozzáigazította, és akik ábrázolják őt, úgy jelképezik, hogy az Isten fiát, Jézust tartja a kezében. Ez a Jézussal egyesült életet jelképezi. Egy másik megjelenítési formája, hogy egy könyvet tart a kezében.Jézus tanítását osztja meg, Isten igéjével, tanításával táplálja a népet. Van egy másik megjelenítési forma is, ahol az egyik kezében kenyér van. Szent Antal a szegényeknek a támogatója. A kenyér ezt fejezi ki, hogy nemcsak Isten szavával, kenyérrel is eledellel táplálja azokat, akik magányosak és elhagyatottak. Hol tudjuk mi megmutatni azt, hogy Istenhez tartozunk? Hát nem ott, ahol bőség van. Hanem ott, ahol semmi nincsen, ahol üresség van, ahol minden kopár, ahol elhagyatottság van. Ott van a legnagyobb szükség a jó szóra, az elfogadásra, a szeretetre, arra a táplálékra, amelyet Isten nyújt általam másoknak. Szent Antal ezért példa számunkra. Próbáljuk követni az ő példáját, adjuk oda az életünket Jézusnak. Helyezzük az ő kezébe azt a keveset, akik vagyunk, és amink van, és merjünk bízni abban, hogy Istennek az én kevés adottságom, képességem, szeretetem elegendő ahhoz, hogy csodát műveljen az én életemben és a környezetem életében is.”

A mórahalmi kántorok, Ibolya és Kati ezt énekelték: 

„Szeretnék egyszer már Krisztusnak csónakján lenni egy egyszerű kishalász. 

Olyan szép és csodás a lélekhalászás, ezért száll szívemből a fohász. 

Uram add azt nekem, hogy az én életem vezesse tehozzád, kire vársz. 

Szerető szívemmel, ajkamon igéddel hadd legyek én is emberhalász. 

Lesznek tán napjaim, hogy a víz partjain elszakadt hálómat foltozom. 

Arcomon bánat ül, mert a hal elkerül, mit tegyek? Uram, én nem tudom. 

Akkor ő int felém: miért félsz te szegény, lesznek még ragyogó hajnalok. 

Jöjj te bús Péterem, jöjj halássz, énvelem! S akkor én boldogan indulok

Megszakítás