Március 17-én avatták fel azt az Emlékházat, amelyet a Balástya Községi Önkormányzat tulajdonában és a Balástyáért Közalapítvány használatában lévő volt kántorház felújításával alakítottak át kiállítótermekké. Az ünnepségen részt vett Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, Gémes László, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés elnöke és Antal Imre plébános.
A rendezvényen Péterné Bárkányi Tímea köszöntötte a meghívott vendégeket, és felkonferálta a Divertimentó Együttes műsorát, amelynek tagjai vonós hangszereken adták elő James Kazik: Highland Catedral című művét és egy részletet A nyomorultak című musicalből. A zenészek után Ujvári László polgármester köszöntőjében elmondta, hogy 1891. október 25-én tartották a Szegedhez tartozó Felsőtanyán a külterületi közigazgatási központ avatóját, és az akkori első középületek egyike alakult most át Emlékházzá. Azért nevezzük volt kántorháznak, mert korábban Szőke Lajos kántor családjával lakott ott. Később magánkézbe került, és az önkormányzat 2014-ben megvásárolta. 2021-ben sikerült a felújításhoz 15 millió forint támogatást nyerni, amihez az önkormányzat biztosított csaknem 2,5 millió forint önerőt. Helyi kulturális értékeket bemutató kiállítások, egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények, és egyéb programok szervezésére lesz lehetőség ebben a középületben. Jelenleg a három kiállító teremben különböző témakörökben láthatóak a régi paraszti élet és a közélet értékei, fotói, valamit egy felajánlásnak köszönhetően régi szobabútor is helyet kapott. Az önkormányzat az Emlékháznak nyitva tartási időt határoz majd meg, hogy minél többen látogathassák.
Farkas Sándor beszédében azt emelte ki, hogy „ez az épület az idelátogatóknak élményt fog adni, ami által a múltunkat, az őseink életét megismerhetjük a kiállított tárgyak és képek alapján. Büszkének kell lenni Balástya lakosainak is, hogy van egy ilyen közösségi hely, ahol van lehetőség a település múltjának, a paraszti kultúrának a bemutatására, mert fontos megismerni a múltunkat, azt megbecsülve élnünk a jelenben. Ebből tudunk a következő időszakra, a jövőnkre megfogalmazni gondolatokat, terveket, amelyek meghatározók kell, hogy legyenek a község életében. Balástyán nem ez az első alkalom, hogy ilyen nagyszerű létesítmények átadását, ünnepi pillanatát élhetjük meg. Nekünk az a legfontosabb, hogy a vidéken élő emberek, akár Balástyán és a térségben is minél jobb életfeltételekhez, infrastrukturális lehetőségekhez jussanak, minél több olyan szolgáltatás legyen, amely akár egy városi élet alapszolgáltatásainak is megfelel. A Magyar Falu Program és a Települési Operatív Program keretében a kormány mindent megtesz, hogy a vidék, a települések tovább fejlődhessenek. Továbbra is nagyon sok olyan forrás lesz, amelyek biztosítják a fejlődést, ami által Balástyán is egyre jobb lesz élni. Hiszem, hogy sokszor találkozunk ilyen alkalmakkor is, és azt kívánom, hogy az elkövetkezendő időszakban mindannyian a békére, a biztonságra törekedjünk, mert most ez a legfontosabb.”
Gémes László a megyei önkormányzat alapvető feladatáról beszélt, ami a települések fejlesztésének koordinációja. A polgármesterektől kérték a fejlesztési igényeket, és azok alapján a pénzügyi kerethez további forrásemeléseket kaphattak a pályázatok irányító hatóságától, így most a 86 milliárd helyett 110 milliárd forintnál tart a megye településein fejlesztésekre fordítható összeg. Ehhez nyújtott segítségét megköszönte Farkas Sándor államtitkárnak. A megyei közgyűlés elnöke egy új nyertes pályázatról tájékoztatta az ünnepség résztvevőit: a Forráskút és az M5-ös autópálya közötti útszakasz felújítása megvalósulhat pályázati támogatással, és még az idén megkezdődik a munka. A januárban benyújtott pályázatokról a napokban várható a döntés.
Az ünnepség további részében a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola néptánc csoportja Szatmári Éva vezetésével somogyi üveges táncot mutatott be. A műsort követően Ujvári László a pályázati lehetőségekről, községünk jelenlegi fejlesztéseiről, beadott pályázatairól beszélt. Elmondta, hogy a Magyar Falu Programban eddig több pályázattal összesen csaknem 100 millió forintot nyert Balástya. A pályázatok ügyében rendszeres kapcsolatot tart a megyei önkormányzattal és Farkas Sándor országgyűlési képviselővel is. A polgármester ezután megköszönte az Emlékház megvalósításában közreműködők munkáját: Jójárt Erzsébetnek, a Balástyáért Közalapítvány elnökének, Temesvári Zsuzsannának és Misik Tamásnak, a kisteleki LEADER akciócsoport munkaszervezete munkatársainak a pályázatban közreműködést, Péterné Bárkányi Tímea pályázatírónak a pályázat adminisztrációját, Márkus Rudolf építésügyi főelőadónak az épület átalakításának tervezését, a Sári Architect Kft. ügyvezetőjének, Sári Jánosnak az átalakítás kivitelezését, Bíró Attila műszaki ellenőrnek a szakmai útmutatást, Illin Klára újságírónak a nyilvánosság biztosítását, Rabi Edit Éva iskolaigazgatónak és Kocsisné Benkő Beáta könyvtárvezetőnek a pályázathoz, a kiállításhoz adott segítségét, Farkas Aranka önkormányzati előadónak a dekoráció készítését, dr. Márkusné dr. Nász Juliannának, a kiállításhoz a szobabútor felajánlását, valamint az ünnepségen való fellépést a Divertimentó Együttes tagjainak, Szatmári Éva néptánc tanárnak a tánccsoport műsorát, Bodáné Kormányos Zsuzsannának a hagyományos csöröge sütését, Gyenes-Bitó Lorának a pogácsasütését az ünnepségre. Végül Farkas Sándor miniszterhelyettesnek és Gémes Lászlónak, a megyei közgyűlés elnökének a nyertes pályázatokhoz adott segítségükért, továbbá Antal Imre plébánosnak az épület megszentelésért mondott köszönetet Ujvári László.
A köszönetek és a Divertimentó Együttes Caccini: Ave Maria és Händel: Passacaglia előadása után az Emlékház bejáratánál a nemzetiszínű szalagot Farkas Sándor, Gémes László, Ujvári László és Sári János vágta át, majd az épület megszentelése következett. Antal Imre plébános először beszédében kitért arra, hogy Balástya egy rendezett, vonzó és élhető település, nemcsak azok számára, akik itt élnek, hanem azok számára is, akik éppen átutaznak. Lehet látni, aki ide betér, hogy ennek a településnek van gazdája, szorgos és dolgos emberek lakják. A középületek és a családi házak, udvarok rendezettsége dicséri az itt élő emberek lelkületét. „De azt is tudjuk, hogy egy szép családi ház, udvar és egy-egy szép közintézmény önmagában semmit nem ér. Családi házainknak az értékét a szépen megélt családi élet biztosítja, és közintézményeinknek, jelen esetben ennek a szépen felújított volt kántorháznak is az értékét és szépségét az a funkció adja, amelyet a település vezetői, a közösség, ennek a háznak adtak. Mielőtt elkezdődött az ünnepség én is szétnéztem ebben a kultúr- és élettérben, és nagyon jó volt látni ezt a kiállítást, amely bemutatja az itt élő elődöknek az életét és azt a kultúrát, ahogyan ők a saját életüket élték. (…) Számukra az élettér az egymással való együttlétet jelentette. A találkozást, az egymásra való odafigyelést, a kölcsönös programokat. Milyen jó lehetett és szép lehetett az az élet, ahol az ember a másik emberrel való találkozásból merített erőt. (…) Az összefogás biztosítja számunkra a jövőt, és kívánom, hogy ez az Emlékház, amit most átadtak, legyen az itt élő közösség számára az összefogás jelképe, mert akkor maradunk meg, és akkor maradunk fönn, ha össze tudunk fogni, ha össze tudunk gyülekezni, és időnket, energiánkat, szeretetünket egymásra tudjuk fordítani. (…) Gratulálok annak a közösségnek, amely ezt az épületet arra fogja használni, hogy mind az életterét, mind a saját kultúráját gazdagítsa, szépítse és építse.” Ezután Antal Imre Isten áldását kérte a házra és Balástya egész közösségére.
Az épület megszentelése előtt a plébános az egybegyűltekhez fordult, és az ukrajnai menekültválságra is utalva felhívta a figyelmet arra, hogy gondoljunk azokra, akiknek mindez a XXI. században nem adatik meg, akiknek el kellett hagyniuk amit eddig felépítettek, akiknek lerombolták az otthonaikat, a közösségi tereiket, akiknek mindent hátra kellett hagyni, és szinte földönfutókká váltak. „Közös imával emlékezzünk meg róluk, és a világ, a nemzetünk és családjaink számára is kérjük a békét.”
Az ünnepség végén Péterné Bárkányi Tímea hívta az egybegyűlteket, nézzék meg a kiállítást, az önkormányzat munkatársai pedig egy régi süteménnyel, a csörögével kínáltak mindenkit.
Illin Klára