Augusztus 11-én a művelődési ház udvarába szervezett sütögető estet Farkas István és Szemerédi István.
Yearly Archives: 2018
Augusztus 11-én, Orosháza határában, Monoron rendezték meg a VIII. Székkutasi Regionális Szántóversenyt, ahol a Veterán traktorok kategóriájában ifj. Bitó Tibor első lett, a lófogatú szántásban Losonczi Antal második helyre került.
A Balástya Községi Önkormányzat tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az erdőközi út felújítása 2018. augusztus 13-án megkezdődik, és a kivitelezés ideje alatt 8.00-17.00 óráig teljes útlezárás mellett dolgozik a kivitelező Délút Kft. Az aszfaltozás munkálatai egy hétig tartanak.
Augusztus 10-én 17.08 órakor érkezett a riasztás, hogy a balástyai és az őszeszéki vasúti megállóhely között, a 951-es vasúti szelvénynél nagy területen, több száz méter hosszan ég a gaz, a száraz avar a vasúti töltés oldalán, amely a vasúti közlekedést valamint egy napraforgótáblát veszélyeztet.
Augusztus 7-én kisteleki gyerekek töltöttek egy napot az Állatsimogatóban az „Integrált térségi gyerekprogram Kistelek Járásban” című, EFOP-1.4.2-16-2016-00010 kódszámú pályázata keretében.
2018. augusztus 13-a (hétfő) és 2018. augusztus 17-e (péntek) közötti időszakban a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. autóbuszjáratait az 5421 j. útról leágazó feltáró út igénybevétele nélkül közlekedteti.
A nyári hőségben kisgyermeket és háziállatot a gépjárműben még rövid időre se hagyjanak őrizet nélkül, mert kiszáradást vagy halált okozhat!
Augusztus 7-én Ópusztaszer külterületén egy tanya 75 m2-es melléképülete teljes terjedelmében égett és a lángok a főépületet veszélyeztették.
Augusztus 11-én, szombaton 18.00 órakor a művelődési ház melletti parkban Farkas István és barátai első alkalommal közös esti szalonna sütögetést tartanak, amelyre mindenkit szeretettel várnak!
Július 28-án Vésen rendezték meg a XVII. Országos kovácstalálkozót és versenyt, ahol a nagyon szoros mezőnyben lett első díjas a balástyai származású Kordás István a választott munkadarabjával, a diótörővel. Idén a vései kovácstalálkozón tizennyolc kovács nevezett be a versenybe. A hasonló rendezvények nélkül a kihalás fenyegetné a szakmát, hiszen képzésük […]
Balástyán, az Erdőközi iskolában ismét találkozót szervezünk 2018. augusztus 11-én, 10-16 óráig, azoknak a kedves GYERÖKÖKNEK, akik itt jártak általános iskolába az iskola fennállása óta.
Júliusban a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatali osztályai 71620 ha területet ellenőriztek le. Az ellenőrzés légi felderítéssel, illetve gépjárművekkel zajlik. A felderítés megkezdése óta Csongrád megyében 28 olyan jegyzőkönyv készült, mely megalapozhatja növényvédelmi bírság kiszabását.
Július 28-án, a baksi Falunapok alkalmával Ujvári László polgármester a baksi önkormányzatnak adományozta a Balástya Községi Önkormányzat tulajdonában lévő Magirus típusú tűzoltó gépjármű fecskendőt, amit korábban a balástyai önkéntes tűzoltók használtak.
július 24-én, a déli órákban egy bordányi lakos személygépkocsival közlekedett Balástya lakott területén kívül az 5422-es úton, Balástya központja felől Forráskút irányába, mely során egy előtte haladó személygépkocsi előzésébe kezdett. A manővert követően visszatért a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba, ahol aztán a követési távolság be nem tartása miatt […]
Július 29-én, 17.30 órakor riasztották a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, hogy Gajgonyában mezőgazdasági hulladék ég.
A polgármesteri hivatal udvarában lévő idősek nappali otthona a Települési Operatív Program (TOP-4.2.1-15-CS1-2016-00002) 15 millió forintos pályázati támogatásával újult meg. A munka utolsó fázisa, az épület vakolása és a belső terek festése a július végi határidőre elkészült.
A szokatlanul nagy meleg, a napokig tartó hőség mindenkit megvisel, de rendkívül megterhelően hat a fizikai munkát végzők szervezetére.
A következő napokban várható magas nappali hőmérséklet miatt Csongrád megye és Bács-Kiskun megye területén tűzgyújtási tilalom lépett életbe július 27-től.
Építési munkálatok miatt a Kisteleki Járási Hivatal Kormányablakában 2018. július 30-ától, hétfőtől az ügyintézés részben a hivatal melletti parkolóban, a Kormányablak buszban ? a Kormányablak ügyfélfogadási idejével megegyezően ?, részben pedig a kormányablakban zajlik. A NAV ügyintézésre a munkálatok ideje alatt az épület emeletén, a tárgyalóban lesz lehetőség.
A Pénzügyminisztérium meghirdette az NFA-2018-KKV kódjelű ?Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása? című pályázati programját. A pályázatot 2018. szeptember 10-ig lehet benyújtani a beruházás helye szerint illetékes megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához.
Július 18-án, a forráskúti művelődési ház 4 és 8 éves korosztályú nyári táboros csoportja látogatott el Illés-Vizsnyicai Borbála művelődési ház vezetővel és több kísérővel az Állatsimogatóba.
Az elmúlt napokban egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. 2018. július 15-én a reggeli órákban állítottak meg a rendőrök Balástya belterületén egy személygépkocsit, amelyet helyi lakos vezetett. Az alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott, ezért a jármű vezetőjét további mintavétel céljából a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállították. A mért értékre tekintettel ellene […]