Szántóverseny Balástyán

A Balástya Községi Önkormányzat augusztus 25-én tartotta meg a VII. Szántóversenyt Széll Sándor és családja birtokán.

A szántóverseny megnyitójára sokan gyűltek össze, majd a szántás kezdése előtt a traktorosok és a lovas fogatosok sorszámot húztak, azután több kategóriában megkezdődött verseny. A zsűri, Berta Tibor, ifj. Ördög János és Soós D. Sándor az országos és világversenyek szabályai szerint bírálta először a nyitóbarázdák, később a szántás szakszerűségét. Közben a kicsi gyerekeknek ügyességi versenyeket szerveztek, a sátor mellett több bográcsban főtt a pörkölt, hangoltak a zenészek. Ebéd után következett a traktorosok ügyességi és gyorsasági versenye. A rendezvényt eredményhirdetés és mulatság zárta.

Ujvári László polgármester az idei Szántóversenyről azt mondta: „Az önkormányzat szervezésében hetedik alkalommal szerveztük meg a balástyai Szántóversenyt. Nemcsak Balástyáról, a környékbeli településekről is jöttek gazdálkodók, vállalkozók segíteni. Mindenkinek volt ötlete, mindenki valamivel hozzájárult az esemény megvalósulásához. Ezért jól döntött  az önkormányzat, amikor korábban a kezdeményezés élére állt, és mindent megtett a sikeresség érdekében. Büszke vagyok arra, hogy ilyen összefogás tapasztalható! Most több mint harmincan szántottak, és a segítőik, az érdeklődők nagyon sokan voltak, ezért ez fontos települési közéleti programmá vált. Az új helyszín jól megközelíthető, a földterület táblamérete lehetőséget biztosít a parkolástól a közlekedő utakig, a szántáshoz szükséges számú parcellák kialakításáig mindenre, és a kiszolgáló egységek is kényelmesen, biztonságosan elfértek.”   

A versenyek eredményei

Kétfejes eke

  1. Nagy Zoltán
  2. Vermesi Ákos
  3. Szöri Imre

Háromfejes eke

  1. Gombos István
  2. Ifj. Böröcz László
  3. Szél János

Négyfejes eke

  1. Ifj. Bozsó Gábor
  2. Gémes István
  3. Szabó Tamás

Veterán traktorok

  1. Bitó Tibor
  2. Jójárt Dávid
  3. Kálmán Zoltán

Lovas szántás

  1. Csorba Ferenc
  2. Vakulya József
  3. Losonczi Antal

A Palotás Ibolya által felajánlott Palotás István Emlékdíjat Vakulya Norbert és Szél János kapta.

KÖSZÖNET

A Szántóverseny szervezésében, lebonyolításában közreműködő munkatársaimnak, vállalkozóknak, minden balástyai és környékbeli településről érkező segítőnek, továbbá a versenyzőknek tisztelettel megköszönöm a munkáját, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez!

 

Ujvári László

polgármester

Megszakítás