Kerüljék el a vadbaleseteket!

A Kisteleki Rendőrkapitányság felhívja a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét arra, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén a nap bármely szakában számítani kell a közúton közlekedőknek, vadon élő állatok megjelenésére. Az áthűlt, stresszes állatok komoly kockázatot jelenthetnek a járművezetőknek.

A vadbaleseteket nagyon nehéz, de nem lehetetlen megelőzni, azért kérjük, fogadják meg tanácsainkat.

– Vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, és nem tud időben kitérni az ütközés elől.

– A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől.

– Nem csak indokolt, hanem szükséges is a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Amennyiben le tudjuk fékezni a járművet, várjuk meg míg az állat átkel az úttesten, csak ezt követően induljunk tovább amennyiben meggyőződtünk arról, hogy az átvonuló állatot nem követik további vadak!

– A közúti közlekedés során figyelembe kell venni a vadakat előrejelző közúti táblák tájékoztatását!

 

Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!

Sejben Győző

rendőr százados, közrendvédelmi alosztályvezető helyettes

Megszakítás