Katonazenekar koncertjével ünnepeltek a balástyai Falukarácsonyon

December 16-án karácsonyi ünnepségre hívta meg a lakosságot a Balástya Községi Önkormányzat. A Páduai Szent Antal római katolikus templomban a hódmezővásárhelyi 5. Bocskai István Lövészdandár Zenekara koncertjével kezdődött a Falukarácsony. Fodor Tamás művelődésszervező a zeneszámok között ismertetőt olvasott fel az elhangzott művekről, majd Ujvári László polgármester köszöntötte a nagyszámú közönséget. Emlékeztetett arra, hogy csak néhány évtizede ünnepelnek úgy az emberek, hogy fényárban úszik az ország, és reklámok özöne hívja fel a figyelmet az ajándékok bő választékára. Régen nem volt lehetőség drága, a valódi igényeket felülmúló, sokszor felesleges ajándékokkal meglepni egymást. ?Az ünnep elsősorban a lelkekben ragyogott fel. A fényt az adventi koszorún és karácsonykor a fenyőfákon a nyugodt, békés lángú gyertya adta, amely az emberek szívét melegséggel és örömmel töltötte meg. A gyertya Krisztus szimbólumát jelentette az embereknek. Megsemmisül, miközben fényt és meleget ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A világ megváltozott körülöttünk, és mi magunk is.? ? mondta a polgármester, és azzal folytatta, hogy sok ember nem tudja, mi hiányzik az életéből, pedig ez nem más, mint az igaz szeretet. Mint fogalmazott, Karácsony titka az, hogy megmutassa a szeretet útját, alkalom lelkünk és kapcsolataink rendezésére, a félreértések, megbántások tisztázására, és hangsúlyozta: ?ne feledjük a legszebbet, a szeretetet életünkben kell kimutatnunk egymásnak.?

A polgármester köszöntője után Sutka István plébános Wass Albert idézettel üdvözölte a jelenlévőket: ?Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.? Ezután a plébános Istentől megáldott Karácsonyt kívánt mindenkinek. Amikor a koncert utolsó számai elhangzottak, Ujvári László polgármester kívánt békés, boldog Karácsonyt, és köszönetet mondott a műsorért a hódmezővásárhelyi 5. Bocskai István Lövészdandár Zenekarának, majd további ünneplésre hívott mindenkit a Tanodához és a templomkertben felállított sátorba, ahol húsos káposztával, forralt borral, forró teával, diós és mákos bejglivel várták a lakosságot az önkormányzat munkatársai. A húsos káposztát Virágh István főzte, amelyből négyszáz adag fogyott, miközben beszélgettek egymással a Falukarácsony résztvevői. Közben a Tanodában rendezett kiállításra is többen betértek, ahol láthatták Települési Értéktárunkat Sándorfalva, Dóc, Szatymaz értéktáraival együtt, mert a négy település együttesen nyert támogatást a Földművelésügyi Minisztérium nemzeti értékeink bemutatására és népszerűsítésére kiírt pályázatán.

DSC_7098

kép 1 / 70

Megszakítás