25 éves az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub

November 18-án a Vadásztanya vendéglőben ünnepelte az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub fennállásának 25. évfordulóját. Az összejövetelre meghívták a szegedi L.É.T. Egyesületet (Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása), az ópusztaszeri Szeri Népdalkört és a sándorfalvi Lila Akác Nyugdíjas Klubot, valamint a nyugdíjas klub támogatóit.

Az ünnepségen Márkus Marianna bevezető szavai után Márkus Andrásné klubvezető köszöntötte a meghívott vendégeket, Ujvári László polgármestert, Juhász Jenő alpolgármestert, dr. Juhász Máriát,  az ?Életet az Éveknek? Nyugdíjas Klubok Csongrád megyei Egyesületének volt elnökét, a testvérklubok tagjait és mindazokat, akik a 25 év folyamán különböző módon segítették az Őszi Alkony Nyugdíjas Klubot. Ezután Márkus Andrásné emlékeztetett arra, hogy Tóth Istvánné Klári néni kezdeményezésére 1992. október 14-én az ifjúsági klub épületében alakult meg a klub, amelynek vezetésére az akkori tagok őt kérték fel. Elmondta, nagy energiával, legjobb tudása szerint szolgálta a közösséget. Ez életének csodálatos 25 éve volt, de mára megfáradt, ezért helyettesének, Weisz Zoltánnénak átadta a vezetői feladatokat, és mindenkinek köszönetet mondott, akik segítették a munkáját. Weisz Zoltánné klubvezetői beszédében elmondta, igyekszik jól ellátni a feladatot, ugyanakkor számít elődje tapasztalatára, segítségére vezetőségi tagként. Az új klubvezető összefoglalta a klub 25 évének kiemelkedőbb eseményeit, és végül a 37 tag nevében megköszönte Márkus Andrásnénak a klubvezetői munkáját. Ujvári László polgármester is üdvözölte a 25 éves klub tagjait és a meghívott vendégeket. Méltatta a csoport közösségért végzett munkáját, majd a jubileum alkalmából először az elköszönő klubvezetőt, azután az alapító tagokat köszöntötte. A 45 alapító tag közül sajnos többen örökre eltávoztak, így heten vehették át az emléklapot és virágot: Boda Józsefné, Csízik Mihályné, Márkus Andrásné, Nagy Sándorné, Sári Jánosné, Vetró István, Vetróné Tóth Edit.

A korábbi és az új klubvezetőtől a jubileum alkalmából a kiemelkedő közösségi munkát végző tagok oklevelet kaptak: Juhász Andrásné nótakör-vezetésért, Weisz Zoltánné kiváló klubvezető-helyettesi munkájáért, Tóth Ferencné, a Vöröskeresztes vásárokban végzett munkájáért, Ujvári Jánosné közösségi munkájáért. Az ünnep alkalmával a klub tizennégy támogatójának jubileumi emléklapot adtak át, mert munkájukkal, adományaikkal, ajándékaikkal hozzájárultak a klub életéhez. A köszöntők sorát Jójárt Erzsébet, a Balástyáért Közalapítvány elnöke folytatta. Az ünnepi műsorban először Márkus Marianna olvasott fel egy versrészlet, amit Bitó Józsefné Gera Eszter írt a klub 10 éves évfordulójára, azután a Szegedi L.É.T. Egyesület műsora következett, Virágh István vicces történeteket mesélt, a Tátika Népdalkör népdalcsokrot adott elő, a Szeri Népdalkör műsorát követően az ünneplők közösen elénekelték a nyugdíjas indulót. A pezsgős koccintás után a száz szeletes, 25-ös gyertyás tortát Tari József cukrász szeletelte fel. Tánccal, mulatással zárult az ünneplés, a talpalávalót a zenész Tari József biztosította.

 

 

 

Megszakítás