A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén az 2017. október 26-a és november 2-a közötti időben kettő közlekedési baleset történt.

  1. október 30-án, a délelőtti órákban egy kisteleki lakos, Csengele külterületén az 5421-es számú úton közlekedett személygépkocsival Balástya irányából Csengele irányába. Egy balra ívelő útkanyarulatba érkezett körülbelül 70-80 km/óra sebességgel, aminek következtében az általa vezetett járművel nem tudta követni az út vonalvezetését és ezért a jármű jobb oldali kerekei lesodródtak a menetirány szerinti jobb oldali füves útpadkára.

A lehaladás miatt hirtelen mozdulattal balra majd jobbra kormányozott, elvesztette a jármű irányítása feletti uralmát, és a menetirány szerinti jobb oldali útárokba sodródott, ahol a személygépkocsi a tetejére borulva állapodott meg. A helyszínen személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

  1. november 1-jén, a délelőtti órákban egy csengelei lakos, személygépkocsival közlekedett Csengele lakott területén kívül, az 5421-es úton a kisteleki autópálya felhajtó irányából Csengele központja irányába, amikor az úttest jobb oldalának töredezettsége miatt balra kezdett húzódni a felezővonal irányába. A manőver során a bal oldali forgalmi sávba áthaladva a járművének bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó gépjármű bal oldali visszapillantó tükrének. Az ütközés során személyi sérülés nem történt, dologi kár keletkezett.

 

  1. november 2-án, a délutáni órákban a Kistelek Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett, mely szerint egy kisteleki tanyás ingatlanba ismeretlen személy a csukott, de nem zárt kertkapun keresztül behatolt, majd az ott elhelyezett kerékpárról alkatrészt tulajdonított el, valamint az udvaron egy kerékpárkormányt és egy kerékpárláncot vett magához. Ezt a cselekményt észlelték a szemközti ingatlanban dolgozók, akik a rendőrséget értesítették, a személyt pedig a Rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatartották. A férfit bűncselekmény elkövetésének gyanújával előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, ahol a cselekmény elkövetését elismerte. Az ügyben a bűnügyi osztály folytatja le az eljárást.

 

Az őszi és a téli hónapokban egyre korábban sötétedik, emellett gyakran kedvezőtlenek a látási viszonyok, ezért különösen fontos a kerékpárok, kerékpárosok megfelelő kivilágítása.

A fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata lakott területen kívül sötétedés után vagy rossz látási viszonyok közt kötelező. Felhívjuk a kerékpárosok figyelmét a közúti közlekedési szabályok betartására, különös tekintettel a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek szabályos megközelítésére és szabályos használatára, az elsőbbségre vonatkozó rendelkezések figyelembe vételére.  

 

Felhívjuk a nagy forgalmú árusító helyek, Kisteleki kirakodóvásár, piacok látogatóinak figyelmét a vagyonbiztonság megőrzésének fontosságára, figyelemmel a zseblopások megelőzésére. A sértetté válás elkerülése érdekében az értékek elhelyezésére és felügyeletére nagy figyelmet kell fordítani. A kézitáskákban elhelyezett és a vásárlás során elővett tárcák különösen vonzó célpontok lehetnek! 

VIGYÁZZANAK ÉRTÉKEIKRE!

 

 

 

Megszakítás