XVII. Csongrád Megyei Polgárőr Nap Balástyán

Szeptember 16-án a XVIII. Balástyai Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál alkalmával tartotta meg a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége a XVII. Csongrád Megyei Polgárőr Napot. Az eseményen részt vett dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, Mészáros Zoltán tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese, dr. Szalai Gabriella, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatalának vezetője és Ujvári László polgármester.

A rendezvény a Kiss Ferenc Vadászkürt Együttes térzenéjével kezdődött, majd a megjelent polgárőröket és a közönség soraiban ülőket Darabont Annamária általános iskolai tanuló szavalata köszöntötte: „Ő értük szólok, kik ébren őrzik a világot, óvnak iskolába igyekvő diákot. Kik felügyelik a tanyavilág békéjét, megóvva annak minden értékét. Adassék nékik hát most köszönet, hisz ezért hajszol mindig a lelkiismeret. Mert időnk nincs soha megköszönni, hogy képesek értünk akár tűzbe menni.” Ezután Ujvári László polgármester üdvözölte a polgárőröket, és azt mondta, megtisztelő, hogy a megye polgárőreit Balástyán köszöntheti, azokat, akik önkéntesen szolgálják a lakosságot. Emlékeztetett arra, hogy tizenöt éve tartották községünkben a polgárőrök megyei ünnepét. Farkas Sándor országgyűlési képviselő szintén köszöntötte a vendégeket. Megemlítette, hogy amikor Balástyára tartott, több településen is látta kiírva, hogy ?a településen polgárőrség működik?. Azt tapasztalja, hogy a polgárőrök munkája nélkül az a rend és fegyelem, ami Magyarországon kialakult az elmúlt 10-15 évben, nem történhetett volna meg. A polgárőrök számos olyan feladatot látnak el, ami nemcsak a bűn üldözésében vagy megelőzésében nyilvánul meg. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke beszédében kiemelte, ha lenne kalapja, akkor megemelné Csongrád megye előtt, a megyei rendészeti szervek és természetesen a Csongrád megyei polgárőrök előtt. Ugyanis Magyarország egy biztonságos ország, kiegyensúlyozott a közbiztonság, ami az összefogásnak, kormányzati intézkedések sorozatának köszönhető, és ebben a biztonságban meghatározó szerepe van a rendészetnek, valamint a rendészeti szerveknek is, amelyhez jelentősen hozzájárultak a Csongrád megyei polgárőrök. A migrációs útvonalnak az első magyarországi állomása Csongrád megyében van. Látta és tapasztalta, hogy mit tettek a polgárőrök, az egyesületek a határ mentén, annak érdekében, hogy a menekültek engedély nélkül ne tudjanak az ország területére lépni. Ezért köszönetét fejezte ki a határ menti polgárőr egyesületeknek, s a mélységben működő polgárőr egyesületeknek, akik az elvezényelt rendőri erők helyett a közterületen megpróbáltak helyt állni és biztosították a rendet. Ebben a megyében van az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának a székhelye, és a megalapítására innen indult a javaslat. A megyei polgárőrség tevékenységét értékelve elmondta, hogy hatvankét polgárőr egyesület, csaknem 1800 polgárőr teljesít szolgálatot, akik jelentősen hozzájárulnak a kiegyensúlyozott közbiztonsághoz. A 9 millió szolgálati óra a köz- és külterületeken, és a szakmai programok, amit az Országos Polgárőr Szövetség meghirdetett, mindenütt fokozzák az emberek biztonságérzetét. A polgárőrség ma Magyarországon rendben van, a kormány stratégiai partnernek tekinti a polgárőrséget, és a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a polgárőrség szakmailag helyesen és jól működjön. Dr. Szalai Gabriella, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatalának vezetője tolmácsolta dr. Juhász Tünde kormánymegbízott üzenetét. ?Önök egy olyan közösség tagjai, amelyek működésével és munkájával, a benne dolgozók önfeláldozó tevékenységével értéket teremtenek. Megnyugtató, hogy Önökre, polgárőrökre is számíthatunk az ország stabil védelmi rendszere részeként?. A hivatalvezető minden Csongrád megyei ember, de különösen a kistelepülésen lévő emberek nevében megköszönte a polgárőrök felelősségteljes áldozatvállalását. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője beszédében kifejtette, hogy a polgárőrség egy Hungarikum ma Magyarországon. A közbiztonság szilárd Csongrád megyében, a bűncselekmények száma csökkent és a határforgalom is zavartalanul lebonyolódott a nyári időszakban. Ennek sikeressége a polgárőrségnek is köszönhető, és ezért köszöntét fejezte ki a mindennapokban eltöltött közös szolgálatokért a határ mentén és a megye más településein. Dr. Kiss-Rigó László püspök áldást kért a polgárőröknek. ?Mindannyian, akik társadalomban élünk, tapasztalhatjuk, hogy akár nagyban, akár kicsiben a legsúlyosabb probléma a felelőtlenség. Amikor nem érzünk felelősséget a másik iránt. A polgárőrök felelősséget éreznek mindannyiunkért. Idejüket, energiájukat, munkájukat önkéntes módon felajánlva szolgálják az egész társadalmat. Köszönjük ezt a szolgálatot, Isten áldását kérem mindannyiukra, s kívánok munkájukhoz, szolgálatukhoz testi-lelki egészséget és erőt!”

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködési megállapodás alapján látja el a közös feladatokat. Ezért megyei szinten is megkötötték a helyi sajátosságokat is magában foglaló megállapodást. A szerződést, amely alapján a jövőben még szorosabban együttműködik a polgárőrség a megye településeivel, Ujvári László polgármester, a TÖOSZ Csongrád megyei tagozat vezetője és Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke írta alá.

Az ünnepség végén elismeréseket adtak át. Többek között dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke és Ujvári László, Balástya polgármestere a Polgárőr érdemkereszt arany fokozata kitüntetésben részesült. Csongrád Megyei Emlék Érem kitüntetést kapott Dékány Péter, a Balástyai Polgárőr Egyesület elnöke. Csongrád megyei rendőr-főkapitányi elismerését vett át Boldizsár Ferenc, a Balástyai Polgárőr Egyesület tagja.

A rendezvény alkalmával a polgárőrség vándorkiállítása látható volt a rendezvényház előcsarnokában, amelyet dr. Túrós András és Ujvári László nyitottak meg. Az érdeklődők a kiállítás képei alapján még szélesebben körben megismerkedhettek a polgárőrök önkéntes tevékenységével. A katasztrófavédelmi és a rendőrségi bemutató után a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kerékpáros ügyességi feladatokkal várta a gyerekeket.

no images were found

Forrás: http://www.csmpszsz.hu/

Fotók: Illin Klára és Gömöriné Kordás Gabriella

 

Megszakítás