Mindenki névnapját ünnepelték a nyugdíjasok

A Balástya Községi Önkormányzat nevében július 28-án, a Vadásztanya vendéglőben köszöntötte Ujvári László polgármester az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub tagjait és az idősek nappali ellátásában részesülőket abból az alkalomból, hogy egy napon ünnepelték mindenki névnapját.

Márkus Andrásné klubvezető Simon András idézettel kezdte beszédét: ?Ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét. Ha emellé szépen terített asztal társul, finom étkekkel, az emeli természetesen az ünnep fényét, de szeretet nélkül az anyagi világ értéktelen és elenyésző halmai lesznek csupán.? Ezután elmondta, hogy a klub 36 tagja közül sokan eljöttek a mostani rendezvényre, bár az idősebb korúak mozgási nehézségei miatt csak a tagság fele tud részt venni a rendszeres összejöveteleiken, de annak is örülnek, ha az ünnepeken nagyobb létszámban együtt lehetnek. Az elmúlt évben három új tagjuk lett. Egy tagtársuk elhunyt, ezért Molnár Istvánnéra egy perces néma csenddel emlékeztek. A 25 éve működő klub tagsága az állandó foglalkozások mellett különböző rendezvényeken vesz részt. A klubon belül működik a Tátika énekkar és a Piros Rózsa Tánckar Juhász Andrásné vezetésével. Márkus Andrásné azt is elmondta, hogy ebben az évben nagyon nagy segítségére volt a klub vezetésében helyettese, Weisz Zoltánné, aki ezt az ünnepséget is megszervezte. Egyre több vezetői feladatot vállal át, amellyel kapcsolatban gyakran egyeztetnek. Az eseményen külön köszöntötték a 80. születésnapján Kiss Józsefnét. A köszöntések után az önkormányzat ebéddel látta vendégül az ünnepelteket, és a helyi cukrászda felajánlásaként süteményt és egy virágkertészettől egy-egy szál virágot kapott mindenki.

DSC_0890

kép 1 / 14

Megszakítás