Önkéntes területvédelmi tartalékos katonákat toboroz a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség tartalékos katonákat toboroz a nemrégiben útjára indult új szolgálati forma, az Önkéntes Területvédelmi Tartalékerő szervezetébe. A Magyar Honvédség mindazok jelentkezését várja, akik elkötelezettek a honvédelem ügyéért és aktívan szeretnének közreműködni saját lakókörnyezetük biztonsága érdekében, ugyanakkor mindezt munkájuk, illetve tanulmányaik mellett szeretnék megtenni. A területi alapon szervezett önkéntes tartalékerő hozzájárul az ország védelmi rendszerének működtetéséhez békében és különleges jogrendi időszakokban. Az új szolgálati forma célja, hogy az ország összes járása rendelkezzen felszerelt és kiképzett tartalékos katonákkal, akik saját járásukban erősíthetik Magyarország védelmét anélkül, hogy lakóhelyüktől hosszabb időre el kellene szakadniuk. A kötelék egyúttal önvédelmi képességet is jelent majd helyi szinten a megyének, a településnek és a lakosságnak is. Elérendő cél, hogy ne legyen egyetlen magyarországi megyében olyan település, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel.

A területvédelmi tartalékos katonák a lakóhelyük szerinti járásban kapják meg kiképzésüket, és itt is vethetők be különböző feladatokra. A tartalékerő járási századainak tagjai olyan felkészítést, tudást kapnak, mely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. A kiképzés egy modulszerűen egymásra épülő kiképzési folyamat első eleme, az alapfelkészítés 20 kiképzési nap (120 kiképzési óra), amelyet 4×5 napos időtartamban hajtanak végre.

A rendszerhez a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig csatlakozhat minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, aki legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A területvédelmi tartalékos szolgálat elsősorban azok számára lehet alternatíva, akik civil foglalkozásuk vagy iskolai tanulmányaik mellett szeretnék kamatoztatni tudásukat országunk védelmében.

Jelentkezni regisztrációs lap kitöltésével lehet, amely elérhető a kormányablakokban, a megyei toborzó iroda ügyfélszolgálatán és az www.iranyasereg.hu weboldalon. A jelentkezési lap leadható a polgármesteri hivatalokban a kijelölt ügyintézőnél, a kormányablakokban vagy elküldhető e-mailben. A regisztrációt követően a jelentkezéshez szükséges háziorvosi és pszichológiai vizsgálat költségeit a Magyar Honvédség téríti meg.

A területvédelmi tartalékos katona az önként vállalt szolgálatért szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, a tényleges szolgálatteljesítés időtartamára illetményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezésre és ruházati ellátásra, szociális juttatásokra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult.

 

Megszakítás