A rendőrség lakossági fórumot tartott községünkben

Május 9-én a Kisteleki Rendőrkapitányság lakossági fórumot tartott a Tanodában.

Szabó Zsolt rendőr alezredes, kisteleki rendőrkapitány elmondta, hogy a statisztikai adatok szerint a járás területén jó a közbiztonság, a bűncselekmények száma az országban a legalacsonyabbak közé tartozik, de a statisztikai adatokon kívül a lakosság véleménye, biztonságérzete is fontos számukra. A fórumon két bűnmegelőzési kisfilmet láthattak a résztvevők. Az egyik a telefonos csalások, a másik a házalók módszereit mutatta be.

Dr. Minyó Tamás rendőr alezredes arra hívta fel a figyelmet, ha valaki nyaralni megy, ezt előzetesen ne ossza meg az interneten, mert ezzel megkönnyíti a betörők dolgát. Vagyonvédelmi és biztonságtechnikai ajánlásokról tájékoztatókat és okmányleltárhoz adatlapot adott át megjelenteknek. Ez utóbbi jó, ha ki van töltve, mert betörés esetén segíti a rendőrséget az ellopott értékek megtalálásában. Kiemelte, hogy egy kamera felszerelése nagy visszatartó erővel bír, de a kapuk, az ajtók zárva tartása szintén nehezíti az idegenek bejutását.

Borbényi Norbert rendőr százados, megbízott rendészeti osztályvezető baleset-megelőzési tájékoztatót tartott. Jelezte, Balástyán is  kijelöltek sebességmérő helyet, de hangsúlyozta, a rendőrség célja ezzel a gyorshajtást megelőzése, nem a büntetés. Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy az elektromos kerékpárok tulajdonosai feltétlenül nézzék meg járműveik iratait, mert néhány típus segédmotornak minősül, és ha leszerelik a pedálokat, akkor pedig automatikusan segédmotor lesz.

A lakossági fórumon Ujvári László polgármester megköszönte a Kisteleki Rendőrkapitányság és a balástyai polgárőrök munkáját és együttműködését.

DSC_6901

kép 1 / 11

 

 

Megszakítás