A balástyai Frank Rita elnyerte Szeged Megyei Jogú Város Ösztöndíját

Frank Rita a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának biológus mesterszak, idegtudomány és humánbiológia szakirány II. éves hallgatója, akinek kiemelkedő a tanulmányi eredménye és szakmai területén is kiemelkedő a teljesítménye. Ezért a kiemelt tanulmányi ösztöndíja mellett 2016. decemberében elnyerte Szeged Megyei Jogú Város Ösztöndíját is. Rita majd a doktori képzés után agykutató szeretne lenni.

Eredményei az elmúlt évben:

2016. tavaszán a Sófi-konferencián szerepelt, ahol biológus hallgatók adhatják elő kutatási eredményeiket.

2016. őszén, az orvosi karon megrendezett tudományos diákköri konferencián a szekciójában (élettan, kórélettan), második helyezést ért el. Mivel a Természettudományi és Informatikai Karon tanul, illetve ott is végzi kutatási tevékenységét, így nem kaphatta meg a tényleges 2. helyezést ?csak? különdíjban részesülhetett.

2016. őszén a TTIK-n megrendezett biológia tudományos diákköri konferencián is részt vett, ahol a szekciójában harmadik helyezést ért el, így részt vehet a 2017. április 9-12-e között megrendezésre kerülő országos tudományos diákköri konferencián, amit Debrecenben rendeznek meg.

A tudományos diákköri konferenciákon saját kísérletes munkáit, kísérleti eredményeit mutatta be 10-15 perces előadásban, majd ezt egy 5 perces vita követte, az előadásokat, eredményeket szakmai zsűri értékelte. Előadásának címe volt: ?A kinurénsav hatásának vizsgálata in vitro ischemiás modellen?.

A fentieken kívül önkéntesen demonstrátorként segített alapképzéses hallgatók összehasonlító élettan (2015-2016/1. félév) gyakorlata és számonkérései lebonyolításában, továbbá a gyakorlat témáját képező EKG és EEG regisztrátumok elkészítésében és a mért eredmények kiértékelésében.

« 1 A 3 »
Skip to content