Kosárlabda bemutató volt a balástyai sportcsarnokban

„A Sport Legyen a Tied!” program intézményi bemutatója volt november 25-én, Balástyán a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában.A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében és a Magyar Kosárlabda Szövetség támogatásával valósult meg. A 230 eseményt magába foglaló bemutató-sorozatban való részvételre előzetesen iskolánk is jelentkezett.

A programot 2015-ben indította el az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága 500 millió forintos keretösszeggel. Ebből évente 1100-1200 intézmény kap különböző sporteszközöket. Ez a keretösszeg 2015-ben és 2016-ban is rendelkezésre állt. A program célja, hogy ne csak korszerű sporteszközökkel lássák el az intézményeket, hanem növelje a sportágak utánpótlását, népszerűsítse a sportot a gyerekek körében, hogy teljesüljenek a részben a Diáksport Szövetség által kidolgozott és a kormány által elfogadott, a T.E.S.I. 2020 ? Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések program célkitűzései, amiben nemcsak a fizikai egészségmegőrzés, hanem a mentális vagy szellemi egészségmegőrzés is szerepel. Fontos, hogy beleneveljük a gyerekekbe a sport, a testmozgás szeretetét, hogy amikor felnőttek lesznek, nekik természetes legyen, hogy munka után elmennek mozogni, kocogni, futni, biciklizni, lovagolni vagy bármi olyat, ami segít abban, hogy egészségesek legyenek, minél többen sportoljanak.

„Nem csak a versenysportra gondolt az államtitkárság, hanem a szabadidő hasznos eltöltésére, részben mivel gyerekekről van szó, a közösségi együttlétre, a tényleges, valós emberi kapcsolatokra. A sport által nagyon hamar szert lehet tenni erre, hiszen ha elmennek a Diáksport Szövetség által szervezett Diákolimpiára, és eljutnak megyei vagy országos versenyekre, ott találkoznak olyan gyerekekkel, akik más településekről, más országrészekből jöttek, és kialakulhatnak barátságok. Tehát hármas a cél, az eszközellátás, a sportágak népszerűsítése, a sportegyesületekbe való irányítás. Felhívni arra a gyerekek figyelmét, hogy az adott településen is hozzájuk nagyon közel van sportegyesület, ahol tudnak edzeni. A döntést meghagyjuk a gyerekeknek és a szülőknek, hogy a versenysportot választják vagy a napi testedzést. Az Iron Ladyt, Hosszú Katinkát tudom példaként említeni, aki a régiónkból indult, bajai származású, és diákolimpikonként kezdte a sportolást. Megnyerte úszásban először a körzeti, majd a megyei és országos versenyeket. Hosszú Katinka nemcsak olimpiai bajnok, hanem diákolimpiai bajnok is. És Cseh László szintén diákolimpiákon kezdett el versenyezni. Egy egyszerűnek tűnő egyszeri intézményi sportbemutatóval is kedvet lehet csinálni a gyerekeknek, hogy azután eljussanak akár az aranyéremig is.” ? mondta el a kosárlabda bemutató lényegét Vincze József, a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi Regionális irodavezetője.

„A Sport Legyen a Tied!” három pillérből áll, az első pillérben megyei sportági bemutató eseménysorozatot szerveztek, második pillér az iskolai színtéren megvalósuló sportági bemutató-sorozat, a hármas pillérben kapják meg az 1300 különböző eszközcsomagot a köznevelési intézmények, ami a tizenhárom sportágnál más-más eszközcsomagot jelent. A balástyai iskola 16 darab kosárlabdát kapott, 3-as és 5-ös méretűeket, ami gyereknek való méret, valamint bordásfalra akasztható palánkokat, mivel általános iskolában még kisebbek a gyerekek. Balástyán a bemutató eseményt a Magyar Kosárlabda Szövetség Csongrád Megyei Egyesülete képviseletében Molnár Csaba edző tartotta.

« A 9 »
Megszakítás