Esőben is kitartóan dolgoztak a böllérek a balástyai Böllérfesztiválon


A tizenhatodik alkalommal megrendezett Böllérfesztivál november 11-én, pénteken délután a Leon-Cavallo Lovasklub bemutatójával kezdődött, Best of for dance show címmel. Az elmúlt évek produkcióinak legjobb részeiből válogatták össze a műsort a lovasklub vezetői, Ferenciné Kinyó Karolina és Ferenci Richárd. Megmutatták, hogyan képzelik a lovas színházat: a lovak mozgásával, táncával és zenével mondták el az üzenetet, ami ezúttal az volt, hogy a jó és rossz harcából a jó kerül ki győztesen. A tizenöt lóval tizenhat lovas szerepelt, és a balástyaiakon kívül kisteleki, sándorfalvi fiatalok jöttek hozzánk, de az ország több településéről is érkeztek, akik mind a lovasklubban tanulnak lovagolni. Ezután a Balástyai Big Band zenekar muzsikált a színpadon, és fergeteges műsort adtak a több száz nézőnek, akik közül sokan a szalonnasütést is kipróbálták a tábortűz mellett. A tüzet az önkéntes tűzoltók gyújtották meg és Bozsó Bonifác trombitaszólójával kezdődhetett a sütögetés. Mire Kaczor Feri, a mulatós zene közismert énekese megérkezett, hatalmas tömeg gyűlt össze a rendezvénytéren. A programok idején lehetett cukorkákat, lángost és frissen sült rétest vásárolni, és a nagysátorban forralt borral, rövid italokkal várta a Juhász Kocsma a hidegben fázósabbakat.

Szombaton reggel az eső ellenére a böllérek minden eszközükkel felsorakoztak, de az idén nem a rendezvényen vágták le a sertéseket, mert az engedély szerint kivéreztetve hozhatták a helyszínre a jószágokat a rendezők. A tíz csapat több helyről érkezett: a négy helyi csapaton kívül a testvértelepülések, Balatonakali és Torda, valamint Székelyföldről Csíkkarcfalva, Kistelek, Maroslele, Szeged böllérei jöttek bemutatni tudásukat. A színpadon először Ujvári László polgármester és Kiss József köszöntötte a csapatokat, majd pálinkával koccintottak a böllérekkel. A Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző Tüzércsapat ágyúszóval megnyitotta Böllérfesztivált, és megkezdődhetett a sertések pörzsölése, forró vizes teknőben megforgatása, kopasztása és felbontása, majd a reggelihez a sültvér, meg a frissen sültek elkészítése. Kiss József főszervező szerint aki az időjárástól függetlenül eljön a rendezvényre, jól akarja magát érezni, az jól is érzi magát, akkor is ha esik az eső. Az égi áldás csak a Technikai Járművek Baráti Körének évadzáró találkozóját korlátozta, mert kevés motoros ült járművére, hogy az esőben is megtegye az utat Balástyára. A fesztivál látogatói egyébként a nagy sátorban többféle kiállító portékáit vásárolhatták, húsipari cégek kínálták kóstolóval a termékeiket, valamint sokféle színvonalas műsor volt a helyieken kívül a testvértelepülések fellépőivel. A rendezvényre összesen több mint öt mázsa húsból készültek az ételek, a frissensültek, a pörköltek és a töltött káposzta, ami az étterem sátorban volt kapható. A böllércsapatok a főzőversenyre is beneveztek, a háziasszonyok pedig sós és édes süteményekkel kápráztatták el a Németh József vezette zsűrit. A Szabadtűzi Lovagrend által felajánlott vándorserleget Csíkkarcfalva böllércsapata vitte haza. Az eredményhirdetés után az egyik böllér, Ágoston Tibor azt mondta, kívül-belül eláztunk, de kitartottunk! Megérte kitartani mindenkinek, aki ellátogatott a Böllérfesztiválra, mert volt étel, ital bőven, és jókedv is, ami az esti Böllérbálban folytatódott, ahol hatalmas mulatás és kiadós vacsora várta a vendégeket. Az esten részt vett Farkas Sándor országgyűlési képviselő, és a környékbeli települések polgármesterei a párjaikkal. Fodor Tamás művelődésszervező bevezető szavai után a Hayat Hastánc Egyesület következett látványos és humoros, Böllérbálhoz illő műsorral. Ujvári László polgármester és Kiss József köszöntötte a bálozókat, majd virágcsokrokkal köszönték meg a rendezvény szervezésében közreműködők munkáját. A vacsora tálalása előtt már elkezdődött a mulatás. A bordányi Vadgesztenye Étterem pincérei csigatésztás ragulevest, töltött káposztát, vegyes sültes tálat, süteményeket tettek az asztalokra. A bál sztárvendégei, Gregor Bernadett és Szarvas Attila műsora után folytatódott a hajnalig tartó fergeteges buli.