Az idén július 30-án a hindu templomnál 22. alkalommal rendezte meg a nemzetközi jógatalálkozót a Vaisnava Hindu Egyesület, ahová Magyarországról és a világ több országából érkeztek a testvér közösségeikből vendégek. Az egy hét alatt sokféle programot szerveztek, amelyek egy része lelkigyakorlat, ugyanakkor kulturális programokat is tartottak. Minden évben a tábor utolsó napján nyílt napon fogadják az érdeklődőket, ami jó alkalom arra, hogy a templom megnyissa kapuit, és megmutassák a gondolkodásmódjukat, az indiai kultúra egy szeletét. Most is vegetáriánus ételkóstolóval várták a kapuban az érkezőket, akik nézelődhettek, vásárolhattak az indiai bazárban, indiai népviseletet, szárit próbálhatták fel a hölgyek, és henna festést, életmód tanácsadást kérhettek. Az est fő programjában a templom mögötti színpadon klasszikus és világi indiai táncbemutatót láthatott a közönség Szegedi Anita előadásában, valamint Leveles Zoltán, aki évtizedek óta kísér utasokat indiai tanulmányútra és az ország egyik hiteles India-szakértőjének számít, indiai élményeiről beszélt, majd a Gítamala együttes koncertje zárta az eset.
A Gítamala együttes alapítója a balástyai Krasznai Gíta, aki gitározik és énekel, a dobos Mótyán Tibor, Sövény Olivér gitáros, Hadobás Gergő csellós, Kónya Kata fuvolás. Alkalmanként vokálozik Krasznai Mohíni. Az együttesnek már megjelent az első nagylemeze, amelynek az indiai nagykövetségen volt teltházas bemutató koncertje. A nyáron koncert-turnéra indultak, és felléptek például Budapesten a Bharata Kultúrtéren, Kecskeméten, és az indiai nagykövetség szervezésében Szegeden egy kulturális fesztiválon szerepeltek. Ezután az Everness Fesztivál következett a Balaton partján. A következő fellépésük Szegeden lesz a IX. Lótusznapokon az SZTE Füvészkertben, utána Szerbiában az oromi Malomfesztiválon mutatkoznak be, és ősszel tovább folytatódnak a koncertek.