Ötszáz palacsinta és napsütéses idő a balástyai Majálison


Balástyán reggel 6 órakor a szokásos zenés ébresztővel indult a Majális. Ujvári László polgármester pálinkával, kávéval, szendvicsekkel fogadta a polgármesteri hivatalnál a zenészeket, akik mielőtt elindultak a falu utcáin muzsikálni, tavaly óta elhunyt zenésztársaikra, Tóth Lajosra és Karakás Lajosra emlékeztek. A csapatot Berkes Antal szervezte, és rajta kívül a balástyaiakhoz – Bárkányi Józsefhez, Bozsó Gáborhoz, Gémes Istvánhoz, Kauczki Tonuzóbához, Tari Józsefhez és Ördög Jánoshoz – más településekről is csatlakoztak zenészek. Pusztamérgesről Bitó István, Üllésről Dudás Zoltán, Sándorfalváról Fekete László és Paragi Ferenc, Pusztaszerről pedig Bognár Ferenc jött el.

Az alkalmi zenekar több háznál megállt, mert italokkal kínálták, de volt ahol szendvicsekkel, pogácsával, reggeli hidegtálakkal és sokféle finomsággal várták őket. Az útjuk utolsó állomásán, a Sajtkukac Park mellett több nótát játszottak el.

Az elmúlt években már erre a helyszínre szervezett Majálisra most csaknem ötszázan látogattak ki. A napsütéses időben a sportos programoknak résztvevője és nézője is akadt bőven. Először a Hayat Hastánc Egyesület tagjai bemelegítő gyakorlatokra hívták a rendezvényen résztvevőket, majd a néptáncosok, Szatmári Éva és Kalmár Gergely tanítványai tartottak bemutatót. Ezután a lányok-asszonyok rúgták a labdát, és focimeccsük 0:0-ás eredménnyel zárult. Közben bárki edzhette magát a szabadtéri fitnesz eszközökön, tollaslabdázhatott, kosárlabdázhatott vagy asztaliteniszezhetett. A gyerekeknek aszfaltrajz-versenyt is hirdettek.

A könyvtárban előzetesen igényelt ingyenes ebédjegyekkel az önkormányzati sátorban lehetett sorba állni, a gulyáslevesért vagy a gyrosért, ami mellé mindenki kapott palacsintát.

Az önkormányzat által felajánlott 220 adag gulyáslevest Virágh István főzte, és a Balástyáért Közalapítvány 200 adag gyrost ajánlott fel pitában. Az önkormányzat munkatársai 500 palacsintát sütöttek. Az ételt a könyvtár és az önkormányzat dolgozói, valamint önkéntesek osztották. A kellemes nap végére minden elfogyott, és mire esni kezdett az eső, a programok is befejeződtek.

« 1 A 236 »