Üzleti partnertalálkozót tartott az Onozo Agro Kft.

Február 11-én a Hotel Orchideába hívta meg közel száz vásárlóját évértékelő találkozóra az Onozo Agro Kft.

Onozó Mihály ügyvezető köszöntötte a mezőgazdasági termeléssel foglalkozókat, és megköszönte a bizalmukat, vásárlásaikat, valamint a cégükkel való együttműködést. Elmondta, hogy 2015-ben is sikerült erősíteni piaci pozíciójukat. Telephelybővítést tudtak megvalósítani, mivel Balástyán a Kertészeti boltjukkal egy épületben levő, volt Presszó részét megvásárolták. Új számítógépes szoftvert vezettek be üzleteikben, ami kezdetben lassította ugyan a kiszolgálást, ? amiért elnézést kért, ? de ennek segítségével és szolgáltatásaikkal is a vásárlóik elvárásainak igyekeznek megfelelni.

Ujvári László polgármester megnyitójában a pályázatok adta lehetőségekre hívta fel a gazdálkodók figyelmét, és tájékoztatást adott néhány önkormányzati projektről.

Majoros Szilvia, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság növényvédelmi felügyelője a növényvédelemmel kapcsolatos jogszabályváltozásokat ismertette. Ezután Nagy-György József gépészmérnök a permetezőgépek idén bevezetett műszaki felülvizsgálatáról beszélt. Halászné Ács Éva falugazdász a kártyaalapú új őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos tudnivalókat mondta el, és jelezte a termelőknek, egyeztessenek időpontot a földalapú támogatások igényléséhez. Krizsán Péter, az Onozo Agro Kft. kereskedelmi vezetője értékelte a cég tevékenységét és bejelentette a vásárlóiknak szóló, 2016-ban adandó kedvezményeiket. Az előadások után tombolasorsolás következett és az Onozo Agro Kft. vacsorával látott vendégül mindenkit.

« A 20 »
Megszakítás