Történelmi csapat, remek teljesítmény Balástyán

Az új szezonban egy teljesen új vállalkozásba is belefogott a “Községi Sportkör Balástya” Egyesület. Női vonalon eddig még hivatalos csapat nem indult a klub színeiben. Idén azonban megalakult az U17-es lánycsapat. Augusztus elejétől nagy létszámban, jó hangulatban edzenek a balástyai lányok, és célkitűzésük mindössze a csapat összetartása és a futball alapjainak elsajátítása. A női futball bajnokságban a legtöbb csapatnak több éves múltja van, és a mieink egy ilyen mezőnyben az átlagnál jelentősen fiatalabbként, komolyabb elvárások nélkül neveztek be a versenybe.

Az SZVSE elleni első mérkőzés is azt támasztotta alá, hogy a csapatnak nagyon kemény lesz az idei bajnokság, és kevés sikerélmény mellett kell összefogni a társaságot. Nagyarányú vereséggel kezdték balástyai női futball históriáját. A második találkozón, Mórahalmon már hatalmasat küzdve gól nélküli döntetlent ért el a csapat, így megszületett az első bajnoki pont. A szentesiek elleni hazai meccsen már nem csak az első gól jött össze a lányoknak, hanem az első győzelem is, 3:1-es arányban. A következő hétvégén a St. Mihály FC látogatott Balástyára és 5:0 vereséggel térhettek haza. Egy héttel később a SZEAC együttese ellen harcoltak ki rossz időjárási körülmények között 1:1-es döntetlent. Ám a mérkőzés három pontja így is Balástyát illeti meg, hiszen az ellenfélnél több, a korosztályban nem szerepeltethető játékos is pályára lépett. Egy 18 éves és két 19 éves lány mellett egy 21 éves hölgy is játszott a vendégcsapatban. Ez a balástyaiak 13 éves átlagéletkora fényében legkevésbé sem tolerálható, a szabályok értelmében pedig óvás indok. Amely meg is történik.

Jelenleg 17 fő alkotja a keretet. Ez a társaság jó alapot adhat a balástyai női futballnak. Tehetséges, jó hozzáállású lányok színesíthetik a balástyai sportéletet. Sok sikert nekik!

lánycsapat

Álló sor: Pápai Antónia, Bitó Fruzsina, Asztalos Alexandra, Antal Renáta, Gombos Petra, Csányi Bettina, Kauczki Gréta, Ilyés Loredana, Fodor Tamás ? edző. Guggoló sor: Szekeres Cintia, Nagy Friderika, Csoma Adrienn, Keszég Renáta, Szatmári Luca, Tóth Alexandra, Deák Noémi, Losonczi Edit. A képről hiányzik: Papp Adél

Megjegyzés hozzáfűzése

Skip to content