Júliusban nyit a Family Hotel az M5-ös autópálya balástyai lehajtójánál

Június 30-án tartották az M5-ös autópálya balástyai lehajtójánál épült 2000 m2-es Family Hotel avatóját. A szálloda, az A?la  Carte Étterem, az éjjel nappal nyitva tartó önkiszolgáló bisztró, a grill terasz, továbbá a két konferencia terem az országon áthaladó tranzit forgalom utasain kívül a hazai, a környékbeli vendégeket majd július közepétől fogadja.

A szálloda teraszán tartott ünnepségen részt vett a DARFÜ Nonprofit Kft. képviseletében Veszely Tamás igazgatóhelyettes, Nagy Sándor, Kistelek polgármestere, Ujvári László polgármester és a szálloda építésében részt vevő együttműködő partnerek. Az építtető Transz-Depar Kft. egyik tulajdonosa, Suleyman Tasci köszöntőjében elmondta, régóta várnak erre a pillanatra, hogy hivatalosan is bejelentsék, a Family Hotel megnyitotta a kapuit. A nagyközönség számára július közepétől elérhető szolgáltatások három csillagos kategóriába tartoznak, ami a valóságban megfelel a négycsillagos elvárásoknak. Suleyman Tasci a hotel elnevezésével kapcsolatban megjegyezte, régen ezen a területen állt egy szélmalom, és ezért úgy döntöttek, a múlt emlékét továbbviszik, ezért a szálloda szimbóluma egy malom lett. ?Ugyanakkor nemcsak a múlttal, hanem a jövővel is kell foglalkoznunk, és hisszük, hogy a jövő a családokban van. Ezért választottuk a Family Hotel nevet, amely ideális megállóhely a rövid pihenésre vágyóknak is, akik csak egy kávét vagy egy friss péksüteményt szeretnének. Önkiszolgáló bisztrónkban egyszerűen és gyorsan elfogyaszthatják vendégeink a kiválasztott ételeket. Az A?la  Carte Éttermünkben valamint a grillteraszunkon frissen elkészített finom ételekkel várunk mindenkit a magyar és a nemzetközi konyha széles választékával, de lesznek török ételek is. A bisztróban, az étteremben és a grill teraszon egyszerre összesen 300 vendéget tudunk kiszolgálni. A hosszabb pihenésre vágyókat 65 igényesen berendezett szoba várja, amelyek egyedi, hűtő-fűtő, szellőztető rendszerrel vannak felszerelve, és körülbelül 120 főnek biztosíthatunk kényelmes szállást. Vendégeink standard és családi szobák, valamint lakosztályok közül választhatnak, illetve két akadálymentesített szoba is van. A hangulatos bár 24 órában tart nyitva. A földszinten található vasárnap is nyitva tartó marketben útravaló üdítők, élelmiszerek mellett ajándéktárgyak vásárlására lesz lehetőség. Szállodánk szolgáltatásaival rendezvényszervezőket is szeretnénk megszólítani, hiszen hotelünkben rendezvények, konferenciák szervezésére is lehetőséget kínálunk egy 20-30 főt és egy 120-140 főt befogadó teremben. Bízom benne, hogy szállodánk szolgáltatásaival sokaknak szerzünk örömet, melyhez közel negyvenfős személyzetünk biztosítja a profi vendéglátást és a háttérmunkát.?
A tulajdonos köszönetet mondott Magyarország kormányának és az Európai Uniónak, hogy a szállodát építtető cégüknek, Transz-Depar Kft-nek a 886 339 103 forintból megvalósuló beruházáshoz 359 587 774 forint összegű támogatást nyújtottak. Továbbá minden együttműködő partnerüknek megköszönte, hogy munkájukkal részt vettek a szálloda tervezésében, építésében, kivitelezésében.

Ujvári László polgármester beszédében hangsúlyozta, büszkeséggel tölti el, hogy egy ilyen beruházás Balástyán létrejöhetett. Kiemelte, hogy nagyon sok munka kellett ehhez, de először is ott kezdődött 2004-ben, hogy egyáltalán legyen községünkben autópálya lehajtó. Ugyanis ezzel megteremtődhetett a beruházások lehetősége. Suleymannal 2006-ban ismerkedtek meg, és ezt követték az egyeztetések a földterületek tulajdonosaival az összesen 37 hektár terület megvásárlásához, majd a tervezések, a pályáztatások sorozata, a kivitelezők kiválasztása kezdődött, amivel azután a projektzáróhoz, az átadás ünnepi pillanatához érkezett a Family Hotel. ?Az autópálya megépülésével még inkább közel kerültünk Európához, akár délre, akár északra indulunk, néhány óra alatt Európa bármelyik országába, városába el lehet jutni. Ez újabb feladatot jelentett a Balástya Községi Önkormányzatnak. Képviselő-társaimmal egyetértésben kialakítottunk egy gazdaságfejlesztési övezetet az autópálya és a belterület közötti szakaszon, ahová várhatjuk az ide települő vállalkozásokat, ami akkor még egy távoli álom volt. Ezzel együtt infrastrukturális fejlesztések, a gáz, az ivóvíz és az elektromos hálózat kiépítése történt, és nemrég fejeződött be egy turisztikai beruházás, a kerékpárút építése, amivel az autópályától a község központjáig el lehet jutni. Biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat folytatódik, mert a Family Hotel már a negyedik olyan vállalkozás, amely ebbe a gazdaságfejlesztési övezetbe települt.? A polgármester kiemelte, hogy egy 3600 lakosú település esetében nagyon fontos, hogy a hotel negyven munkahelyet létesít, felerészben balástyai lakosokkal. Továbbá az ugyanolyan fontos, hogy gazdaságélénkítő hatása lesz a kisteleki térségre, a környékbeli településekre vonatkoztatva is. Ujvári László megköszönte a tulajdonosoknak, Suleyman Tascinak és Osman Tascinak, hogy beruházásukhoz Balástyát választották, amely településünket gyarapítja, az egész térséget gazdagítja.

A ünnepi beszédek után Osman Tasci, Suleyman Tasci, Ujvári László és Nagy Sándor közösen vágta át a nemzeti színű szalagot, amellyel jelképesen átadták a szállodát a vendégeknek. Ezután Benk Dénes stand up comedy műsora következett, majd először a sajtó képviselői, azután a meghívott vendégek megtekintették a hotel belső tereit, és vacsorával zárult a rendezvény.

Az eseményről képek a GALÉRIA/FOTÓK menüben láthatóak.

http://www.kistelekjaras.hu/index.php?module=cikk&id=3820&mid=4

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/megnyilt_az_autopalya-hotel_balastyan/2436086/

http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/07/juliusban-nyit-a-balastyai-autopalya-hotel-fotok.html

http://promenad.hu/cikk/torok-beruhazassal-nyilt-meg-a-balastyai-family-hotel-155522

http://www.turizmusonline.hu/belfold/cikk/bemutatkozott_a_balastyai_autopalya_hotel

Family Hotel Balástya bemutatkozó videó – YouTube

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás