Utazás előtt gondoljon a szükséges védőoltásokra! ? Szegeden is működik nemzetközi oltóhely

Az egész évben várva várt, gondosan kiválasztott nyaralást könnyen kellemetlen élménnyé változtathatja egy olyan betegség, amelyet kis előrelátással akár meg is előzhetett volna. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya működteti az ország egyik Nemzetközi oltóhelyét, ahol készséggel adnak tájékoztatást arról, milyen védőoltások, gyógyszerek kötelezőek illetve ajánlottak az utazás célpontjaként kiválasztott országban.

Az országok járványügyi helyzete alapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évente jelenteti meg az International Travel and Health kézikönyvet, mely a fertőző betegségekkel, illetve az utazásokkal kapcsolatos, kötelezően előírt és ajánlott védőoltásokat területenként részletezi. Mediterrán, vagy távoli egzotikus országokba egyre többen jutnak el az év szinte bármely időszakában.  A legtöbb egzotikus úti cél a fejlődő világ országaiban helyezkedik el, ahol az utazók az Európában megszokottól eltérő egészségügyi környezettel találkoznak. A vízrendszer fertőtlenítésének, a csatornahálózat hiánya számos megbetegedés kiindulópontja lehet, a trópusi rovarok számos fertőzést adhatnak át. Ha Ön is tervez a jövőben olyan utazást, ami előtt időben érdemes tájékozódni a helyi higiénés viszonyokról, fertőzés veszélyekről és megfelelő gyógyszerekkel, oltásokkal felkészül erre, az élményeit nem ronthatják el fertőzések, betegségek.

Tapasztalt járványügyi szakembereink szerint az utazás előtt 1 hónappal mindenképpen célszerű felvenni a kapcsolatot oltóhelyünkkel, ahol az utazókat ellátják a szükséges információkkal és személyre szóló oltási tervet készítenek szükség esetén.
Teljesség nélkül az alábbi megbetegedések ellen elérhető oltóanyag: Diftéria (torokgyík), Hepatitis A, Hepatitis B, Kullancs-encephalitis (kullancs terjesztette agyvelőgyulladás), Malária (tabletta formájában), Meningococcus Meningitis (Járványos agyhártyagyulladás), Poliomyelitis (járványos gyermekbénulás), Rabies (veszettség), Sárgaláz, Tetanusz, Hastífusz.

A Nemzetközi Oltóhely helyszíne:
Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály,
6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

Rendelési idő:
minden kedden 12-től 15 óra 30 ?ig.
Bejelentkezés és érdeklődés az alábbi telefonszámokon:
(+36) 62/592 555, valamint (+36) 62/592 141 és (+36) 62/592 138

Az utazási védőoltás több évre vagy akár egy életre védettséget nyújtó megoldást jelent, és gondtalanul nyaralhat.

Szeged, 2015. június 15.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

A Nemzetközi Oltóhely helyszíne:

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály,

6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás