Vezetékes vízszolgáltatás 1959 óta van Balástyán, a víztornyot, hidroglóbuszt 1975-ben állították fel. 1981-ben kötötték be a községi vízmű II. számú kútját.
Daily Archives: 2015-04-22
Az 1900-as évek elején épült az a magánház, amiben először az 1930-as, 1940-es évektől egy helyiségben a Zöldkereszt, majd a Védőnői Tanácsadó kapott helyet.
Az állomás az 1903-as menetrendben Központ 300. sz. őrház néven, Posta, távirda és vasúti állomás 1918-ban Szeged-Felsőtanya néven fotón látható, és az 1943-as menetrendkönyvben Szeged-Felsőközpont néven található meg.
1891. október 26-án avatták fel Szeged-Felsőtanya közigazgatási és kultúrközpontot, ezt megelőzően már 5 iskolát nyitottak a területen. Ennek értelmében a Szeged-Budapesti országút mellett többek között kápolna és paplak is épült, így a keresztelések, házasságkötések, temetkezés már helyben történhettek.
A Kőrös-féle szélmalom a Balástya, Tanya 300. számú, 1984-ben épült tanya földterületén, a tanya mellett épült 300/A házszámmal, a Kiskunhalas Fehértó pusztai id. Németh-Buhin Ferencz-féle szélmalom rajza alapján.
Május 22-én ünnepli alapításának 105. évfordulóját a Délmagyarország, hazánk legpatinásabb megyei napilapja, amely először 1910. május 22-én, vasárnap jelent meg, 64 oldalon. A kerek évforduló alkalmából Csongrád megye valamennyi településén emléket állítottak a jeles évfordulónak. Ezért a Föld napján, április 22-én 105 darab hegyi juharfát ültettek el megyeszerte, az önkormányzatok […]
?Vidékfejlesztés, mint fenntartható fejlődés? címmel a Magyar Önkormányzatok Szövetsége konferencia-sorozatot szervezett településvezetőknek, amelynek Csongrád megyei konzultációját április 21-én tartották Kisteleken. Az eseményen részt vett Magyar Mihályné, községünk jegyzője is. Az összejövetelt dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke nyitotta meg. Ezután Nagy Sándor, Kistelek polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és […]