Falunapok megnyitója után ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a sportcsarnokban

Szeptember 22-én délelőtt tartották a sportcsarnokban a XIX. Balástyai Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál megnyitóját, ahol köszöntőt mondott Ujvári László polgármester, Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, és Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

A köszöntők után Ujvári László röviden ismertette az elmúlt időszak fejlesztéseit, elmondta, hogy az elmúlt két évben nagyon sok beruházással gyarapodott településünk.

A díszpolgári címek átadása előtt Ujvári László 20 éves polgármesteri munkája elismeréseként Balástyáért emlékérmet vett át Farkas Sándortól, egy emléklapot Juhász Jenő alpolgármestertől. Ezt követően a polgármester átadta a díszpolgári címeket. A képviselő-testület döntése alapján ebben az évben Posztumusz díszpolgári címet kapott dr. Csák Károly egykori körzeti orvos. Az elismerést felesége, dr. Csák Károlyné Baksa Ibolya. Díszpolgári címben részesült Galbács László állattenyésztő, agronómus, valamint Kardos Zoltán és Kardos Zoltánné tanítók. Az ünnepség végén Ujvári László a kiállítás és a Falunapok fő szervezőinek, Vetró Lászlónénak, Túriné Török Ilonának, Farkas Arankának, Stiebel Máriának és Fodor Tamásnak megköszönte a munkáját.
A rendezvényen a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola balástyai növendékei adtak műsort.

Fotók: Illin Klára és Gömöriné Kordás Gabriella

Megszakítás