Találkozót tartottak a Külső-őszeszéki iskolások

Április 29-én a Vadásztanya vendéglőben tartották találkozójukat azok az egykori diákok, akiket a Külső-őszeszéki iskolában Borsi Péter tanított. A több évfolyamból összesen 42-en jöttek el az ebédre, amelyre meghívták elhunyt tanítójuk fiát, ifj. Borsi Pétert és feleségét is.

Vass Jánosné szervező köszöntötte iskolatársait, és emlékeztek mindazokra, akik nem lehettek már közöttük. Ezután mindenki bemutatkozott, elmondta, hogy az általános iskolás évek óta mi történt az életében, és felidézték a régi emlékeket. Ebéd után a meglepetés vendég, a Kisteleki Citerazenekar és Pávakör mulattatta a résztvevőket.

Megszakítás