Sportköri évzáró

Évzáró összejövetelt tartott a Balástya Községi Sportkör Egyesület december 15-én, a művelődési házban. Fodor Tamás elnök értékelője után Ujvári László polgármester köszöntötte a sportkör tagjait és az edzőket.

Fodor Tamás az elmúlt félév eseményeit összefoglalva elmondta, hogy a csaptok csak a fél szezonon vannak túl, ilyenkor még folyik a munka. Felidézte, hogy négycsapatos utánpótlás bázisa van a sportkörnek, ahol rengetegen fociznak és közöttük nagyon sok az új, fiatal játékos. A csapatokkal három edző foglalkozik. A Bozsik-program keretében egy hazai rendezésű tornát tartottak, ahol a program csoportvezetőjén kívül megjelent az alközponti vezető valamint a régiós utánpótlás központi vezető is, és ellenőrizték minden játékos igazolását, a csapatokra vonatkozó előírások betartását, amit a balástyai sportkör csapatainál rendben találtak.

Az U16-os csapatról az elnök azt mondta, hogy még fiatalok a fiúk, és a jövő év hozhat nagyobb sikert. Több játékosnak most voltak az első nagypályás meccsei. A csapat új edzőt kapott, aki egyúttal a felnőtt együttes edzője is. Már vannak eredményeik is, amit az edző által sikerült elérniük.

A lánycsapatnál nyáron nem tudták az alapozó edzéseket megkezdeni, így télen lesz a nagyobb felkészülés a tavaszi szezonra, ami majd megmutathatja a fejlődést. A csapat létszáma megfogyatkozott, többen elmentek, ezért meg kell erősíteni a keretet, tekintettel arra, hogy jövőre a felnőtt csoportban indulhatnak. Kilátás van arra is, hogy összeállhat egy új utánpótlás csapat.

Az ifi csapatról Fodor Tamás elmondta, hogy egy-két gól választja el a őket a tényleges dobogótól, de pontszámban az első három között vannak. Jó közösséget alkot a csapat, sokat fejlődtek a játékosok, időközönként szakmai szempontból már szép játékot játszanak.

A Csongrád megyei II. osztályban játszó felnőtt csapatnál a korábbi edző, Cserenkó Szabolcs az előző szezon végén felajánlotta lemondását, amit a sportkör vezetősége elfogadott. A változást követően az edzőválasztás több időt vett igénybe, és Nyerges Dániel edző megjelenése után stabilizálódott helyzet. Kisteleken a megyei első osztályú csapat megszűnésével öten átigazoltak a balástyai együtteshez, így azután az őszi szezonban 8. helyen végzett a gárda, ami az elmúlt évekhez képest nagyon nagy eredmény. Az elnök azt mondta, a csapat további szakmai megerősödéséért a játékosokkal együtt mindent megtesznek. A csapat tagjai: Bárkányi Tibor, Batancs Zsolt, Bitó István, Gémes Ferenc, Gyuris Zsolt, Kiss Attila, Koncz Róbert, Lippai Dániel, Madár Leó, Nagymihály Mátyás, Oláh Lajos, Prcic Alen, Papp Dávid, Répa Hunor, Severin Drogba, Szűcs József, Tóth Gergő, Tóth Tamás, Vámos Tamás, Vámos Norbert, Veress Gábor, Vincze János.

Ezután a balástyai sportkomplexum fejlesztéséről beszélt a sportkör elnöke. A sportöltöző felújítása korábban nyolcvan százalékban elkészült, a nyáron a lámpatestek cseréje megtörtént, és most ahol még nem volt burkolatcsere, azok újulnak meg, továbbá amelyik helyiségben régi a bútorzat, oda újakat vásárolnak. Decemberben már megkezdődött és januárban folytatódik ez a munka. Megérkezett a csapatok Adidas márkájú melegítő ruházata, amit ahhoz a feltételhez kötötten kapnak meg a focisták, hogy az edzéseken és a meccseken részt kell venniük. Eddig három csapat kapta meg az edzőpólókat, és rövidesen a többi csapat is átveheti, továbbá decemberben széldzsekiket kap mindenki. Egy pályázattal tavasszal és a nyár elején megtörténik a cserepadok cseréje, a sportpályához eredményjelzőt és hangosítást szerelnek fel, valamint beépített, automata öntözőrendszerrel locsolják a füvet. Az edzőpálya világítása korszerűbb lesz. Egy júliusban induló pályázat segítségével télikabátot kaphatnak majd a csapatok tagjai.

Az összejövetelen Ujvári László polgármester köszöntötte a csapatok tagjait, és elmondta, figyelemmel kíséri a sportkör eredményeit. A sportkör fenntartási költségeinek több mint 90 százalékát az önkormányzat fedezi, ami minden településen így történik, de fejlesztéseket elsősorban a Társasági Adó pályázati lehetőség segítségével lehet megvalósítani. Kifejezte, hogy nem a tabellán való elhelyezkedés a legfontosabb számára, hanem az, hogy több mint 120-130 balástyai fiatal sportol a sportkör keretében, van sportolási, mozgási lehetősége, jó csapatszellemben dolgozhat, jó csapatnak lehet része. Újabb sportág, a kézilabda indult szeptembertől a balástyai iskolában, alsó és már felső tagozatban is. A kézilabdának, mint új labdajáték beindulásának fontos szerepe van abban, hogy egy pályázat segítségével a húsz éve épült sportcsarnok megújulhat. A polgármester megköszönte a csapatok tagjainak, az edzőknek és a pályafenntartásban, a technikai háttér biztosításában dolgozóknak, a csapatok szállításában közreműködőknek, valamint a sportélet minden segítőjének, illetve a sportkör elnökének, Fodor Tamásnak a munkáját. Ujvári László polgármester és Fodor Tamás, a sportkör elnöke is kifejezte, hogy szeretnék, ha a Bozsik-program csapatai mellett működő szülői munkaközösség és a felnőtt csapatot támogató közösség is létrejönne, amelyre az elmúlt időszak alapján lesz is lehetőség. A sportköri évzáró vacsorával ért véget, amit Virágh István főzött.

DSC_6860

kép 28 / 28

Megszakítás