A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2018. szeptember 14-én, az esti órákban Kistelek belterületén a Petőfi utca irányából egy gépjármű hajtott be a körforgalomba, és a Kossuth utca irányába kíván kihajtani. Ezzel egy időben a körforgalmat keresztező gyalogátkelőhelyen a kerékpárját tolva haladt egy személy. A gépjármű vezetője, figyelmetlenségéből adódóan, a szabályosan közlekedő személyt a gépjárműve jobb elejével fellökte, annak ellenére, hogy az ütközés előtt fékezést hajtott végre. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2018. szeptember 22-én, a késő délutáni órákban egy csongrádi lakos tehergépkocsival közlekedett Ópusztaszer külterületén a 4519-es úton, Szeged irányából Pusztaszer irányába. Amikor a 4519-es út 33 km szelvényhez ért, a hosszú bal ívű kanyar kivezetése után, sebességének nem megfelelő megválasztása miatt, járműve megcsúszott, így az ellenkormányzás és fékezés ellenére a bal oldali füves útpadkára haladt, majd ott a szintkülönbség miatt a jármű a jobb oldalára borulva állapodott meg. Az ütközés során személyi sérülés nem történt, dologi kár keletkezett.

2018. szeptember 20-án, a reggeli órákban Kistelek belterületén a Bercsényi utcán kerékpárjával közlekedett egy kisteleki lakos Szeged irányából az Árpád utca irányába.
A Bercsényi utca és az Árpád utca kereszteződéséhez érkezve balra kívánt kanyarodni a kerékpárútra, ezért behúzódott az úttest közepére, majd megkezdte a balra kanyarodást. A manőver végrehajtása során figyelmen kívül hagyta az „elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát ” és nem adott elsőbbséget a tőle balról érkező, Kiskunmajsa irányából Ópusztaszer irányába a kerékpárúton közlekedő kerékpáros részére, amelynek következtében annak a hátsó kereke jobb oldalának ütközött. A baleset során a baleset okozója súlyos személyi sérülést szenvedett.

A Kisteleki Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó rendőrei több esetben intézkedtek ittas járművezetőkkel szemben, amelyek során eljárásokat kezdeményeztek.
2018. szeptember 23-án, Kistelek belterületén egy helyi lakosnál volt megállapítható az ittas gépjármű vezetés és közigazgatási szabályszegés elkövetése. 2018 szeptember 24-én, a délelőtti órákban Kistelek külterületén, az 5411-es úton végrehajtott rendőri intézkedés során egy kisteleki lakossal szemben állapítottak meg a rendőrök ittas járművezetés bűncselekményének elkövetését. Ugyan ezen a napon a délutáni órákban Csengele külterületén, az 54121-es úton egy pálmonostorai lakost értek tetten a rendőrök ittas járművezetés közben.

2018. október 2-án, az éjszakai órákban Ópusztaszer külterületén egy gyulai férfit vontak intézkedés alá a rendőrök, akit egy korábbi anyagi kárral járó közúti baleset okozójaként azonosítottak. A rendőri intézkedés eredményeként a férfival szemben büntetőeljárás indult ittas járművezetés miatt.

Megszakítás