Latin fúziós estet tartott Balástyán Hayat Hastánc Egyesület

A Hayat Hastánc Egyesület az augusztusi és októberi bemutatója után december 10-én Latin fúziós est címmel tartott rendezvényt a művelődési házban. Bertáné Farkas Szilvia, az egyesület vezetője most a hastáncot befolyásoló irányzatokról beszélt a közönségnek. Elmondta, hogy a stílust elsősorban a zene határozza meg, ehhez kell megfelelnie a kosztümnek és a mozdulatoknak is. Nagyon fontos a kartartás, a csípő pozíció, a lábak helyzete, és például az andalúz fúziónál az eszközök, az ujjcintányér, a kasztanyetta használata. Az est második felében többféle koreográfiát mutattak be az egyesület tagjai, és az előadás után süteménnyel, italokkal látták vendégül a megjelenteket.

« A 12 »

 

Megszakítás