Böllérfesztivál ködös időben

A tizenötödik Böllérfesztivál ismét sikeres volt, bár első napján, pénteken kora este

hatalmas köd borult a rendezvénytérre. A szokásosnál kicsivel kevesebb látogató

hallgatta a Balástyai Big Band zenéjét. A zenekar megalapítását több mint tíz éve a

Böllérnap alkalmával vállalta fel Kauczki Tonuzóba, és mára Berkes Antal zenei

vezetésével több községi rendezvény szereplői lettek. Muzsikájuk, és a négy disznósirató

vers közben az önkéntes tűzoltók felügyelete mellett többen sütögették a szalonnát, de

Dobrády Ákos műsorára már nagyon sokan kíváncsiak voltak.

 

Szombaton reggel tartott a köd, amikor a kilenc sertést traktorral és utánfutókkal hozták a

vágások helyszínére. Reszketve, visítva várták sorsukat. Ujvári László polgármester és Kiss

József főszervező megnyitó szavai után a böllérek a színpadon pálinkával koccintottak, és az

ágyúszó jelezte, megkezdődhet a vágások bemutatója. Rövidesen kisütött a nap és finom

pecsenye illata szállt a böllércsapatok standjai körül. Nyárson és tárcsában sült a hús, a

hagymás vér, később, amikor már a nagyobb húsdarabokat feldolgozták, több helyen kolbászt

is sütöttek. A Lalipop csapat szép őszi dekorációval fokozta az élményt. Szalmabálán

tésztából sütött malackák, szép sárga tökök és kukoricacsövek hívták fel a nézelődők

figyelmét a szépen elrendezett húsokra, a hurkára, kolbászra. Közelükben a nagy állványon,

ahol a 372 kilogrammos disznót bontották fel, a hosszú kolbászok, szalámik, hálóba tett sonka

jelezte, befejeződött a jószág feldolgozása, és így kell elkészíteni a finom húsárut. Közben az

egyik nagy sátor alatt a húsipari cégek már fogyasztható füstölt kolbászokkal, szalámikkal,

disznósajttal, többféle szalonnával és minden egyéb más termékükkel várták a

Böllérfesztiválra érkező vásárlókat, amiből összesen több száz mázsa fogyott el. Ugyanott, a

sátorban a főzőverseny és a süteménykészítő verseny szakértő zsűrije sokféle finom ételt és

süteményt kóstolt meg, és mondott véleményt a sorrend felállításával.

 

A színpadon az óvodások a disznóvágások hangulatát idéző műsort adtak elő, és utánuk a

nyugdíjas klub Tátika Népdalköre szórakoztatta a közönséget. A veteránjárművek évadzáró

találkozójára a köd miatt kevesebben jöttek, de számukra így is 180 adag babgulyás főtt, és a

szokásos forralt borból és forró teából is volt bőven. A délelőtt folyamán balástyai lovasok

vonultak át a rendezvénytéren, és velük az elkülönített területen a gyerekek lovagolhattak.

Egész nap az éttermi sátorban nagyon sokan álltak sorba a reggeliért, ami sültkolbász, hurka,

sült hús volt, azután később a pörköltekért és a töltött káposztáért, de sok forralt bor és

pálinka is fogyott. Az esti vacsorával együtt összesen több mint egy tonna húsból készültek az

ételek. Például napközben 190 kg kolbász, 190 kg hurka, 190 kg császárszalonna sült, több

bográcsban főttek a pörköltek, az esti bálban feltálalt leveshez az 550 főre egy mázsa húst

használtak fel, és ugyanennyi főre szintén több száz kilogramm húsból készültek a sültes

tálak.

 

Este a Böllérbálban Ujvári László és Kiss József köszöntői előtt és után a Hayat Hastánc

Egyesület két műsorszáma megalapozta a mulatáshoz a jó hangulatot. Különösen nagy sikere

volt a második produkciónak, ahol a szép hastáncos hölgyek mellett balástyai és kisteleki

férfiak is sejtelmes kendőkkel lejtették a táncot. Ezután tálalták a vacsorát. A csigatésztás

ragulevessel, a sültes tál bőséges választékával és mennyiségével, a többféle finom rétessel

mindenki elégedett lehetett. A sztárvendégek, Sihell Ferry és Henna műsora alatt már megtelt

a táncparkett. A tombola sorsolása után virradatig tartott a fergeteges mulatság.

 

Illin Klára

 

Köszönet

A Böllérfesztivál minden segítőjének és Kiss József főszervezőnek köszönetet mondok a

munkájáért.

 

Ujvári László

polgármester

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás